Ausztráliában egy különleges felfedezés történt: egy 120 éves palackba zárt üzenet került napvilágra. A régóta elfeledett levél felfedi a múlt titkait, és lehetőséget ad arra, hogy betekintést nyerjünk a történelem egy távoli szeletébe. Az üzenet tartalma

A francia kormány döntése értelmében a kormányzati központot Dél-Franciaország gyönyörű tájaira költöztetik.

A palackot egy festő fedezte fel, miközben a Cape Bruny világítótorony felújításán dolgozott Dél-Tasmaniában. A benne lévő üzenet több mint 120 évig volt elrejtve az épület szerkezetében. Távolról sem romantikus fantázia vagy tengerészlegenda, hanem egy valós és meglepő tanúságtétel, amely új megvilágításba helyezi azoknak a mindennapjait, akik a 19. és 20. század között ezen az elszigetelt helyen éltek.

A történet kezdetén Brian Burford, a Cape Bruny világítótorony felújításáért felelős tapasztalt szakember, éppen a lámpák egyik falát vizsgálta. Miközben eltávolította a belső burkolat egy részét, hirtelen rábukkant egy váratlan felfedezésre: egy gondosan elrejtett üvegpalackra, amelyet a falécek közé szorítottak. A palack belsejében egy feltekert papírdarab lapult, amely izgalmas titkokat ígért. Brian szívében egy kis izgalom lobbant, ahogy tudta, hogy ez a felfedezés talán egy rég elfeledett üzenetet rejthet magában.

A palack rövid nyakával és széles aljával egyszerű antik darabnak tűnt, de tartalma figyelemre méltó történelmi értéknek bizonyult. A papír egy 1903. január 29-én keltezett üzenetet tartalmazott. J. R. Meech írta alá, aki a 20. század elején a térség világítótornyainak megfelelő működésének ellenőrzéséért felelős felügyelő volt.

A feljegyzés részletesen bemutatja a világítótoronyban végrehajtott felújítási munkálatokat, amelyek közé tartozik egy újvas csigalépcső telepítése a régi, fából készült változat helyére, valamint új betonpadló kialakítása és a világítóberendezés cseréje. Ezen kívül kiemeli a világítás villogási ciklusának módosítását is, és felsorolja az érintett munkások neveit. Ez a dokumentum tehát a világítótorony korszerűsítéséről szól, tartalmazva a műszaki részleteket és az adminisztratív eljárásokat. Az 1903-as intervenció célja a hajózás biztonságának növelése volt a környéken, hozzájárulva ezzel a navigáció megbízhatóságához.

A palackot bitumenbevonatú dugóval zárták le, ami megnehezítette a kinyitását. A üveget ezért Hobartba szállították, ahol a Tasmániai Múzeum és Művészeti Galéria (TMAG) restaurátorai dolgoztak a parafa eltávolításán és a levél sérülés nélküli kiemelésén. A kivonást mikrokonzerválási technikákkal és ellenőrzött párásítással végezték, hogy megakadályozzák a papír megrepedését.

Az építmény 1838-ban először világított a tengerre, irányt mutatva a hajósoknak a Tasmánia déli partjainál található, rendkívül veszélyes vizeken. A közeli Vihar-öböl név is jól tükrözi e vizek zord természetét. A világítótorony működése 1996-ban ért véget, amikor egy korszerű, napenergiával működő világítót telepítettek a környékre. Ma már a régi épület örökségi és történelmi értékkel bír, sokat mesélve a 19. és 20. századi navigációs gyakorlatokról – ahogy azt a Tasmania Parks and Wildlife Service szakemberei is hangsúlyozzák. Ez az építmény tehát nem csupán egy látványosság, hanem egy palackba zárt üzenet is, amely nélkülözhetetlen információkat nyújt az üzemeltetés és modernizáció korabeli folyamatairól.

A borítékot és a levelet már gondosan katalogizálták, fényképeztek, valamint nagy felbontásban digitalizálták, hogy garantálják a megőrzésüket és a dokumentumok széleskörű hozzáférhetőségét a nyilvánosság és a kutatók számára. Továbbá, a jövőbeni tervek között szerepel, hogy a TMAG által szervezett nyilvános kiállítás fontos részét képezik.