2025 első felében tovább emelkedett a belföldi földgáz- és kőolaj-kitermelés szintje.

Hangsúlyozták, hogy a hazai fogyasztók biztonságos ellátása érdekében a lehető legnagyobb mértékben érdemes az országhatárokon belül elérhető energiaforrásokra támaszkodni. Az importkitettségek csökkentéséhez nagyban hozzájárul, hogy a belföldön előállított energia mennyisége 2021 óta töretlenül nő.
Idén június végéig Magyarországon a gáz- és kőolajtermelés volumene meghaladta a 2024 első félévében tapasztalt mennyiségeket.
A közlemény alapján figyelemre méltó, hogy a kőolajkitermelés terén körülbelül 18%-os növekedést tapasztalhattunk. A tavalyi év első felében regisztrált 504 ezer tonnával összehasonlítva idén a kitermelt mennyiség már meghaladta a 593 ezer tonnát. A földgáz szegmensében is van némi emelkedés: a 2024 január-júniusi időszakban 956 millió köbméter teljesítményhez viszonyítva a 2025 első félévében elért kitermelés 977 millió köbmétert tett ki.
Idén is megmaradt a korábbi időszakra jellemző lendület, hiszen Magyarország kőolaj-kitermelése 2024-ben húsz év óta először lépte át az 1 millió tonnás határt. Az eddigi ütem alapján 2025 ígéretesen alakulhat, és az évszázad legnagyobb teljesítményét hozhatja ezen a téren. Tavaly a hazai mezőkből körülbelül 1,9 milliárd köbméter földgázt termeltek ki, ami a teljes felhasználás több mint ötödét, valamint a lakossági igények közel kétharmadát fedezi - tudtuk meg a legfrissebb jelentésekből.
Az EM emlékeztetett arra, hogy öt év szünet után ősszel újra bányászati koncessziókat hirdetett meg, a hazai ásványvagyonban rejlő lehetőségek kihasználása érdekében. Az eljárások sikeresen zárultak, és ennek következtében hat helyszínen indul el a szénhidrogének kutatása. A nyár elejére már mind Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási területein megkötötték a koncessziós szerződéseket.
A közleményben Czepek Gábor, a tárca parlamenti államtitkára nyilatkozott, és kifejtette:
Az energiafüggetlenség megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy minden lehetséges forrást saját magunk, hazai eszközökkel használjunk ki. A világszínvonalú zöldenergia-kapacitások hatékony kihasználása érdekében folyamatosan bővítjük áramtároló kapacitásainkat. Miközben megőrizzük az atomenergia szerepét, korszerű gázerőművek létesítésével is hozzájárulunk a fokozódó villamosenergia-igények zökkenőmentes kielégítéséhez. Európa egyre több országa ismeri fel, hogy az általunk hosszú ideje képviselt nézet helytálló: a hagyományos energiahordozók nélkül nem lehet elérni az energiaszuverenitást, és a zöld átállás is megvalósíthatatlan.
Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke hangsúlyozta: "A hazai szénhidrogén-bányászat növelése tekintetében az SZTFH továbbra is elkötelezett. Aktívan részt veszünk az Energiaügyi Minisztérium koncessziós pályázat előkészítési tevékenységében. További alkalmas területek érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatát folytatjuk, lehetővé téve ezzel a mielőbbi újabb kiírásokat. Minden sikeres pályázat magában hordozza a hazai kitermelés növelésének lehetőségét, amelyet az új koncessziós kutatási találatok igazolnak is."