**A detektív, aki örökké divatos - Fedezzük fel a Sherlock Holmes univerzuma rejtett kincseit!** Sherlock Holmes, a híres brit detektív, már több mint egy évszázada lenyűgözi a közönséget. De vajon mennyire ismerjük igazán ezt a legendás karaktert és vil

Bár akadtak elődei a nyomozók között az irodalomban, Sherlock Holmes karakterének hatása hosszú időre meghatározta, hogyan gondol az ember egy igazi detektívre. A pipa, a köpeny, a sapka és a nagyító alapvető kellékké váltak, és velük együtt az a megközelítés is, amelyet Holmes képviselt. A XIX. század végére a tudomány fontosabb lett, mint valaha, ez az attitűd pedig a világ leghíresebb detektívének egész lényét és nyomozási módszerét meghatározta. Akkor még senki nem tudta: a XX. század elején - többek között Poirot alakjával ‒ a krimi műfajában már elérkezik egy új megközelítés, ami a pszichológiát tekinti kiindulási pontnak. Ennek ellenére Sherlock máig élő hatása vitathatatlan, a sorban következő detektívek pedig nyugodtan elmondhatnák magukról: "mindannyian Holmes köpönyegéből bújtunk elő". Andrew Lycett átfogó és részletes, Scherlock Holmes világa című kötete kapcsán néztünk mélyebben Holmes karaktere mögé. Széles-Horváth Anna írása.

Andrew Lycett egy lenyűgöző, szinte doktori disszertációval felérő részletességgel íródott kötetben fejezi ki rajongását Sherlock Holmes és megalkotója, Sir Arthur Conan Doyle iránt. Munkájában nem csupán a korabeli londoni társadalmat, művészetet és gazdasági viszonyokat mutatja be, hanem a világra is kitekintést nyújt. Az író és a kitalált nyomozó iránti lelkesedése olyan intenzív, hogy az olvasó szinte azt érzi, mintha Holmes valóban létezett volna. Lycett mélységesen ismeri a Holmes-történeteket és novellákat, minden állításhoz pontos idézetek társulnak, ami még hitelesebbé teszi az elemzéseit. A kötet gazdag színes illusztrációkkal van megtűzdelve, amelyek a korszak világát és a későbbi filmes, színházi adaptációkat is bemutatják. Azonban egyedüli kritikaként talán megemlíthető, hogy a szerző stílusa néhol túlzottan akadémikusra sikeredett; egy irodalmibb, regényesebb hangvétel sokkal élvezetesebbé tehette volna ezt a kivételes művet.

Ennek ellenére a Sherlock Holmes iránt érdeklődők, valamint azok számára, akik a részletes, tudományos megközelítéseket kedvelik, ez a könyv szinte elengedhetetlen olvasmány. Kifinomult háttértudást nyújt a detektív karakteréről, miközben betekintést enged a XIX. század, valamint a XX. század eleji társadalmi környezetbe, amely megalapozta Holmes legendáját.

Azért az egyszerű krimirajongó is sok érdekes információhoz juthat a kötetből: mélyebben megismerheti Holmes ellentmondásos személyiségét, és az okokat, amiért ebben a különös figurában egyszerre keveredik a racionalitás és az intuíciókra való odafigyelés igénye, a tudomány iránti elkötelezettség és a művészetek felé való vonzódás.

Holmes alakjával kapcsolatban máig maradtak kérdések: például sokszor hivatkoznak arra, hogy a szerelem nem kapott helyet az életében, illetve megkérdőjelezik Watsonhoz való baráti viszonyát.

Lycett meggyőződése szerint Holmes sosem mutatott érdeklődést a saját neméhez vonzódtak iránt. Míg Watson később családot alapított, Holmes számára a tudomány volt az elsődleges érték, és a szerelem, mint valami csodabogár, nem állhatott a hivatásának útjába.

Utóbbiak ellenére a Holmes-sorozatban feltűnik egyetlen figyelemre méltó nőalak: ő pedig nem más, mint Irene Adler operaénekes és színésznő, aki túljár Holmes eszén, és később a detektív csak a "Nő"-ként emlegeti.

Amikor az első színházi feldolgozás ötlete felmerült, Doyle kezdetben erősen tiltakozott az ellen, hogy Holmes történetébe bármiféle gyengéd szál kerüljön. Végül hosszú gyötrődés után megadta magát, és állítólag úgy rendelkezett, azt csinálnak Holmesszal, amit akarnak, lehet szerelmes, meg is halhat, csak egyet kér: igazán kiváló színész keltse életre.

1899-ben végre bemutatták a régóta várt színdarabot New Yorkban, amelyben egy lenyűgöző szerelmi szál is kibontakozott. A női főszereplő karakterét Irene Adler inspirálta, ami különösen izgalmassá tette a történetet, és a közönség azonnal a szívébe zárta. Két évvel később Londonban is bemutatták a darabot, ahol hasonló lelkesedés fogadta. Az emberek nagy örömmel nézték, ahogy Holmes kalandjai életre kelnek a színpadon. William Gillette, aki a főszereplőt alakította, a karaktere révén teljes életpályáját meghatározta. Összesen több mint 1300 alkalommal öltötte magára Holmes jelmezét, beleértve az utolsó turnéját 1929-ben, amikor már 76 éves volt. Ekkorra már jelentős vagyont gyűjtött össze a szerepből, amelynek egy részéből egy gyönyörű kastélyt és egy keskeny nyomtávú vasútvonalat is épített 75 hektáros birtokán. Így a híres nyomozó nem csupán Arthur Conan Doyle számára hozott sikert, hanem Gillette életét is alapjaiban formálta.

A krimi későbbi királynője, Agatha Christie maga is vallott arról, hogy milyen nagy hatással volt rá Holmes karaktere, amikor krimiírásba kezdett. Christie ugyanis belőle kiindulva fogalmazta meg, hogy olyan nyomozó kell, aki nagyon karakteres, kifejezetten egyedi, és szinte csodabogár számba megy. Így jutott el Poirot alakjáig, akit végül az akkoriban érkező belga menekültek kapcsán nevezett ki belgának, és ruházott fel sok jellegzetes tulajdonsággal.

Doyle tehát akaratlanul is megalkotta a krimi műfajának alapjait, és meglepő belegondolni, hogy 1854-ben életre hívott hőse, akit először 1887-ben láthattunk viszont A bíborvörös dolgozószoba című regényben, még 138 év elteltével is releváns és hatalmas rajongótáborral bír.

Arthur Conan Doyle, aki 1859-ben látta meg a napvilágot, csak egy rövid idővel fiatalabb a tudományos gondolkodás paradigmaváltását képviselő Darwin művéhez képest, amely A fajok eredete címmel jelent meg abban az évben. Andrew Lycett könyvében kiemelt tény hangsúlyozza, hogy Doyle gyermekkora már egy olyan korszakban zajlott, amikor a tudományos megközelítések és a világkép radikálisan átalakulófélben voltak, eltérve a korábbi hagyományos nézetektől.

A viktoriánus brit társadalmat mélyen áthatotta a tudományos kísérletezés és a kérdések iránti kíváncsiság. Ezen szellemi áramlat hatása nem csupán a tudományos körökben volt érezhető, hanem Sherlock Holmes karakterén keresztül is megtestesült.

Doyle maga orvosnak tanult, és ahogy későbbi visszaemlékezéseiből tudjuk, a 17 éves korában Edinburghban megkezdett orvosi tanulmányai kinyitották számára a világot: a tudományos gondolkodást és a tudásvágy elsöprő érzését adták neki.

Doyle számára különösen nagy hatással bírt egyik tanára, dr. Joseph Bell, aki arról volt híres, hogy nem kizárólag tüneteket vizsgált. Bell az ember személyes jegyeinek is külön figyelmet szentelt, ezért egy idő után néhány jellemzőből megmondta, ki honnan származik, mi a foglalkozása, merre utazott az elmúlt hónapokban. Holmes megfigyelőképességét valószínűleg ez a találkozás inspirálta.

Doyle-t különösen vonzották a mérgek, és állítólag nem riadt vissza attól sem, hogy saját magán kísérletezzen különböző anyagokkal. Bár ezzel sokat kockáztatott, rengeteg tudást szerzett a gyógyszerekről és a mérgekről, amelyet később könyveiben is hasznosított. Ahogy Lycett megjegyzi: Doyle tisztában volt vele, hogy ebben az időszakban a mérgezés népszerű bűnözési eszközzé vált, és Londonban egyre több ilyen eset bukkant fel.

A leggyakoribb mérgek között említhetjük az arzént, az ópiát és a sztrichint, ám érdekes módon az arzén sosem bukkant fel Holmes kalandjaiban. Talán Doyle úgy vélte, hogy ez a választás túlságosan banális és klisés lenne a történeteihez.

Az író Holmes módszerét a neves természettudós, Georges Cuvier megközelítéséhez hasonlította. „Ahogyan Cuvier egyetlen csont alapján képes volt egy egész állatot rekonstruálni, úgy a kiváló megfigyelő is elegendőnek találja, ha egy eseménysorozat egyetlen láncszemét alaposan megvizsgálja, és ebből képes lesz nemcsak a múlt történeteit feltérképezni, hanem azt is, mi vár ránk a jövőben” – fogalmazta meg Sherlock Holmes az ő filozófiáját.

Bár orvosi pályafutását kezdte, Doyle már a kezdetektől fogva szenvedett az írás iránti szenvedélytől: tudományos cikkek mellett novellákat is alkotott, de a Holmes karakterének megteremtése hozta meg számára az igazi írói elismerést.

Ahogy Lycett felhívja rá a figyelmet: Holmes karakterének sikere többek közt a csodabogárságában rejlett. Ötletszerűen képezte magát, nem volt egyetlen terület mestere: "kénye-kedve szerint tanulmányoz mindenféle tudományt", így bár nem orvos, de bármelyik professzort sarokba tudná szorítani - hangzott el róla, amikor bemutatták Watsonnak. Annak ellenére, hogy a korabeli tudományos megközelítést képviselte, Holmes mégsem egyértelmű tudósfigura volt. Magában hordozta az akkori világ összes ellenmondását, amely az íróban, Doyle-ban is munkált. Egyrészt vonzódott a művészetek felé, szerette a zenét. Bár a racionalitás volt az élete alapja, Holmes, ha unatkozott vagy a depresszió kerülgette, kokainoldattal segített magán.

A szerző a bevezetőben úgy fogalmaz, hangulatingadozásai nyomán ma Holmest talán bipolárisnak mondanánk (ahogy például a valóban élt zseniről, Tesláról is tudjuk már ezt a tényt).

Holmes szinte önálló entitássá vált, ami jól tükrözi, hogy alkotója, Doyle, még akkor sem módosította a karakter világképét és jellemét – amely kezdetben sok hasonlóságot mutatott a szerzőével –, amikor már saját életében teljesen más útra lépett.

Az író idővel a spiritualitás elkötelezett híve lett, és mélyen elmerült a fotográfia művészetében. Szent céljának tekintette, hogy a szellemfotózás világában nyomozva felfedezze a láthatatlan dimenziókat, és megörökítse a szellemek lényegét. Hitte, hogy a fény és árnyék játékával képes lesz megragadni azokat a szellemi esszenciákat, amelyek az emberi világon túlról érkeznek. Azonban nem mentesült a botrányoktól sem: a Cottingley tündérek képeivel kapcsolatban vállalt kiállása – melyekről később kiderült, hogy hamisítványok – végleg megpecsételte a hírnevét, és komoly kétségeket ébresztett a hitelességében.

1924-re Sir Arthur Conan Doyle már régóta a spiritualitás világában mozogott, amikor legújabb regényében Sherlock Holmes karaktere a következő gondolatokat osztotta meg:

"Nyomozóügynökségünk szilárdan áll a valóság talaján, és elkötelezett abban, hogy ott is tarthassa magát. Számunkra ez a világ végtelen lehetőségeket rejt, tele izgalmakkal, kísértetek nélkül is."

Lycett megjegyzése szerint Doyle talán ekkorra már teljesen elkötelezte magát a tündérek hite mellett, de elég bölcs volt ahhoz, hogy Sherlockot a megszokott nyomozói módszereinél tartsa.

Érdekes, hogy Holmes híres megjelenése nem is a könyvek lapjain nyerte el végső formáját. Az író, Sir Arthur Conan Doyle, a sapkát csupán passzentos darabként említette, míg egy grafikus volt az, aki először teremtette meg a karakterhez illő, ikonikus szarvasvadász sapkát. Ez a megjelenés aztán a filmek és színdarabok világában is tovább élt. A köpeny és a nagyító már adott volt, de a pipával kapcsolatban a szerző sosem említette, hogy hajlított szárú lett volna. Valószínűleg erre a színpadi előadások során volt szükség, hiszen így a detektívet megformáló színész könnyebben tudott kommunikálni a közönséggel.

Sherlock Holmes időtlen népszerűségének egyik legjobb példája a számos filmadaptáció, amelyek folyamatosan felbukkannak a vásznon. Az egyik legismertebb megformálója Peter Cushing volt, aki 1959-től kezdve számos filmben életre keltette a híres detektívet. De nem ő az egyedüli; Ian McKellen, Roger Moore és Christopher Lee is megpróbálta magára ölteni Holmes karakterét, mindannyian saját, egyedi stílusukkal gazdagítva a legendát.

Az elmúlt évtizedekből a legnépszerűbb tévés és mozis feldolgozás a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült 2010-es BBC-sorozat, valamint a Robert Downey Jr. és Jude Law párosával forgatott 2009-es és 2011-es kétrészes film volt. 2020-ban pedig a Netflix is rákapcsolódott a Sherlock-szálra, mégpedig a húga: Enola Holmes történetéből (ami egy regényadaptáció) szintén két film készült. (Dián Dóri írt az egyikről, Bányász Attila pedig a másikról - a szerk.) Ahogy Lycett a könyve utóiratában fogalmaz, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Holmes a legismertebb kitalált karakter, de az első tucatban valószínűleg a mai napig ott lehet.

"Ő egyszerre történelem, narratíva, pszichológia és thriller...Olvasói hazatérhetnek és nyugodtan hajthatják álomra a fejüket éjszakánként, hogy a rendellenes erők megkapják a magukét. A jó és a logika erői győzedelmeskednek" - foglalja össze Holmes varázsát Andrew Lycett.