A cél az volt, hogy a kínaiakat háttérbe szorítsák, ugyanakkor a német autógyártók is súlyosan megérezték a hatását.

A következő Signature befektetői klubunk során a globális autóipar legégetőbb kihívásait és a szektor részvénypiaci jövőbeli lehetőségeit fogjuk körüljárni. Ne hagyd ki ezt az izgalmas eseményt, ahol mélyebb betekintést nyerhetsz a változó piaci környezetbe!
Franciaország februárban jelentős változtatásokat eszközölt a céges autók adózási szabályaiban. A reform elsődleges célja a flották környezettudatosságának növelése volt, azonban egy másik szándék is meghúzódott a háttérben: a kínai elektromos járművek kiszorítása az állami támogatásokból, valamint az adóbevételek növelése. Azóta az öko-pontszám-rendszer nem csupán a vásárlási bónuszok meghatározásához szolgál alapként, hanem a természetbeni juttatások kiszámításában is kulcsszerepet játszik.
A Les Echos szerint ezzel kivéreztették a prémium kategóriás autók piacát, vele együtt főként a német gyártókat.
Az új előírások értelmében csupán azok az elektromos járművek élvezhetik az emelt adómentességet, amelyek teljesítik az öko-pontszám követelményeit. Ez a mutató nem csupán az autó használata során keletkező, hanem a gyártás és a szállítás során keletkező CO2-kibocsátást is számításba veszi.
A szabályozás hivatalosan a "legzöldebb" autók előnyben részesítését tűzte ki célul, azonban a gyakorlatban ez a lépés gyakorlatilag ellehetetleníti a kínai gyártók termékeinek piaci jelenlétét – és most már egyes drága európai modellek is a kizárás határvonalán állnak.
A prémium kategóriás autók eddig elkerülték a bónuszfeltételeket, mivel áruk túllépte a 47 000 eurós határt. Most azonban az öko-pontszám-rendszer bevezetésével a céges használatuk jelentős természetbeni juttatássá alakul, amely ráadásul adóköteles és járulékalapot is képez.
A példaként bemutatott BMW i5 esetében a havi költség 148 euróról 495 euróra emelkedett, ami évente több mint 4000 euróval növeli az adókötelezettséget.
A szabályozás retroaktív hatással bír: ha egy francia cég tavaly rendelt autót, de csak idén február után érkezik meg, akkor már az új adóterhek érvényesek rá. A váratlan módosítás miatt tömeges visszamondások történnek, a francia autóimportőröket képviselő Csiam szerint akár 30%-os mértékben is.
Számos vállalatnál leállították a prémium elektromos járművek beszerzését, miközben a gyártók versenyt futnak az ökológiai tanúsítványok elnyeréséért.
Bár néhány modell - például az Audi Q4 e-Tron vagy egyes Mercedesek - időközben megkapta a maga öko-pontszám-minősítését, sok más típus még mindig vár az értékelésére. Egyes gyártók műszaki módosításokat terveznek, más modellek viszont reménytelenül távol állnak a követelményektől.
Az iparág képviselői a rendezetlenség és a kiszámíthatatlan, sőt gyakran kontraproduktív szabályozás problémáira hívják fel a figyelmet. Ezzel szemben a párizsi pénzügyminisztérium határozottan állítja, hogy a jelenlegi szabályozás nem diszkriminál, és várhatóan újabb öko-kompatibilis típusok elfogadására is sor kerül a közeljövőben.