Egy New York-i metrón tragikus esemény történt, amikor egy alvó nő életét vesztette, miután lángra lobbantották.
A nyomozás kezdeti információi alapján a bűncselekményt egy Guatemalából származó férfi követte el, aki 2018 óta tartózkodik az Egyesült Államokban. A nyomozók megállapították, hogy az elkövető öngyújtót használt, amellyel néhány másodperc alatt lángra lobbantotta az áldozat ruházatát. A nő sajnos életét vesztette, annak ellenére, hogy a rendőrök gyorsan reagáltak, és egy tűzoltókészülékkel azonnal megkezdték a lángok oltását.
Az elkövető a gyújtogatást követően nem próbált meg elszökni a helyszínről, hanem egy padon ült megpihenni a peronon. Ennek köszönhetően a térfigyelő kamerák kiváló minőségű felvételeket rögzíthettek róla. Miután a rendőrség közzétette a fotókat, három gimnazista is azonnal felismerte a férfit, és bejelentésük nyomán nem sokkal később egy manhattani állomáson elfogták őt.
Az áldozat és a gyújtogató személyéről a rendőrség nem árult el további részleteket de azt közölték, hogy a bűncselekményt megelőzően nem volt semmilyen kapcsolat a két személy között; így a nyomozók úgy gondolják, hogy nem ismerték egymást.
A New York-i metró, amely naponta körülbelül 4 millió utast szolgál ki, viszonylag ritkán tapasztal hasonlóan brutális bűncselekményeket. Azonban a bűnügyi statisztikák arra utalnak, hogy 2024 novemberéig 9 gyilkosságot regisztráltak, ami csaknem duplája az előző év azonos időszakában, amikor csupán 5 emberölés történt.