Kecskemét közelében tragikus baleset történt, amely során egy ember életét vesztette, és hét másik személy, köztük gyermekek is megsérültek.


Kecskemét határában, a 4622-es úton szombaton baleset történt, amikor egy személyautó és egy kisbusz ütközött.

A rendelkezésre álló információk alapján a Szentkirály irányába tartó személygépkocsi váratlanul, ismeretlen okból áthajtott a szemközti sávba, ahol egy szemből érkező kisbusszal ütközött - számolt be a Tények tudósítója. Az ütközés következtében a kocsi megpördült, és végül az úton megállt. A jobb első ülésen helyet foglaló utas sajnos életét vesztette, míg a sofőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A hatalmas erejű ütközéstől a kisbusz fejtetőre borult az árokban, úgy tudjuk, hogy két felnőtt és négy kiskorú gyermek utazott benne, a mentők őket is kórházba szállították.

A helyszínre két mentőhelikopter landolt, valamint legalább öt mentőautó is megérkezett, közöttük egy külön gyermekmentő járművel.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja.

Related posts