FEOL - Ünnepi készülődés a községben - Szorgos kezek fáradoznak az esemény előkészületein.
Micsoda csodálatos együttműködés valósult meg Vértesbogláron: a közparkok és az intézmények körüli fák és cserjék gallyazása történt meg.
A település polgármester asszonya lelkesen mesélt a FEOL-nak az összefogás csodálatos eredményeiről. Az ünnepi készülődés jegyében, a hűvös és ködös reggeli időjárás ellenére, sokan gyűltek össze önkéntesként a hirdetett közösségi munkára. Az ÖTE szakszerű, gyors és jól koordinált tevékenységének hála, alig néhány óra leforgása alatt megújult az iskola bejárati homlokzatának látványa, mely újra élettel töltötte meg a környéket.
A tujasor visszametszése révén több természetes fény áramlik be az intézménybe, így a tér is tágasabbá és átláthatóbbá válik az épület előtt. Önkéntesek segítségével lánc került a tujatörzsekhez, amely megakadályozza az áthaladást a növényzet között az autóút irányába. Az ÖTE, valamint az iskola pedagógusai és további segítők közreműködésének hála, a munkálatok után olyan rend és tisztaság uralkodik, mintha semmi sem történt volna ezen a reggelen. Eközben a Templom tér másik oldalán a Betlehem-építők összeszokott csapata serénykedett, és ebédidőre már összeállt az ünnepi színtér díszlete, amit hamarosan aprólékosan kidolgozott figurák fognak belakni. Amikor minden díszlet a helyére kerül, a tér olyan mesebeli hellyé alakul, amilyennel csak nagyon kevés település büszkélkedhet! – mondta lelkesen Jókai Erika polgármester asszony.
Mindemellett a közösségi ház előtti japán akác fasor visszametszést kapott, hogy a fák koronái tavasszal teljesen megújulhassanak. A közösségi ház udvarán a Tündérkertet övező sövény, valamint a cserszömörcék fiatalítása is megtörtént. Az óvoda és a hivatal kertjében is szorgos kezek munkálkodtak. A falu karácsonyfáját is felállították a templom elé, amelyet Németh János és Németh Jánosné Ida néni ajánlotta fel, várja a gyönyörű díszeket. Az önkénteseket a munka közben és után meleg tea vagy forralt bor várta.