Gyerekként különválasztották őket - Kálmán tizenkét éve nem találkozhatott örökbe adott testvéreivel.

Kami abban bízik, hogy testvérei hamarosan tudomást szereznek a múltjáról, és önkéntesen keresni kezdik őt, hogy közösen újraépíthessék a családi köteléket, amelyet a régi, szűkös emlékek fűznek össze.

Nem volt kegyes a sors gyermekkorában az ózdi születésű Seres Kálmánnal. A Kami becenéven ismert éves férfi ma Győrben lakik, példás életet él, állatgondozóként dolgozik, saját családja van, de nagyon hiányoznak neki a testvérei. 2011-ben szakították szét őket, 2013-ban még találkozhatott velük, ám után megszűnt a kapcsolattartás, nem tud róluk semmit, a hivatalok pedig a törvény szerint nem segíthetnek neki édes testvérei felkutatásában.

Szebasztián most 19 éves, míg Karina Ibolya két hete lépte át a 17. életévét. 2011. október 21-én, édesanyánk temetése után szakítottak el minket egymástól; akkor az öcsém még csak 6, a kishúgom pedig 4 éves volt. Én is nevelőszülőkhöz kerültem, két éven keresztül, amikor 16 esztendős voltam. Édesanyánk súlyos betegségekkel küzdött, szívproblémái és asztmája volt, de ennek ellenére mindent megtett értünk, legfőképp a szeretetet adta, amit most, hogy már nincs közöttünk, nehezen tudunk feldolgozni. Az a fájdalom, hogy elvágtak minket egymástól, szinte elviselhetetlen. Édesapánk börtönben ült, és nem foglalkozott velünk, ahogy a többi felnőtt családtag sem. A testvéreim Ónodra kerültek, és 2013-ig havonta találkozhattunk Miskolcon, a Búza téren, vagy a gyámhivatal Károly utcai központjában. De 2013 tavaszán ezek a találkozók véget értek, és azóta semmit nem tudok róluk. Minden nap álmodom velük; az életem most rendben van, de a szívem mélyén mindig ott van a hiányuk. Próbáltam kapcsolatba lépni a régi nevelőszülőkkel, akikkel én is találkoztam, de a testvéreim nem maradtak náluk. Sajnos nem osztották meg velem, mi történt velük, sőt, a közösségi oldalaikról is letiltottak.

Kami már többször megpróbálta felvenni a kapcsolatot az általa ismert nevelőszülőkkel és a gyámhatósággal, hogy választ kapjon arra, mi történik a testvéreivel: hol és hogyan élnek. Sajnos, minden igyekezete ellenére, nem kapott semmiféle információt. Írásos és személyes megkeresései során is kérte a gyámhivatal segítségét, de hiába bizonyította, hogy ő Szebasztián és Karina legközelebbi vér szerinti hozzátartozója, válaszra sem méltatták. Egy alkalommal még a biztonsági őröket is kénytelenek voltak kihívni, amikor próbálta elmagyarázni, hogy mit szeretne: hogy tudja, hol vannak a testvérei. "Én vagyok a legközelebbi hozzátartozójuk!" - próbálta hangsúlyozni, de a válasz mindig ugyanaz volt: nem áll módjukban kiadni információt a testvéreiről, sem neki, sem másnak. Kétségbeesett rimánkodása és érvelése sem változtatott a helyzeten, végül a biztonsági személyzet kérte, hogy hagyja el a hivatal épületét.

A Blikk felvette a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, hogy megtudja, miért nem nyújtottak információt Kaminak. Azonban lapzártánkig még nem érkezett visszajelzés a hivataltól.

- Ha valóban titkos örökbefogadás történt akkor az erre vonatkozó jogszabály szerint egyetlen vérszerinti rokon nem keresheti az örökbeadott gyereket, vagyis keresni keresheti, de a hivatalok nem adhatnak neki tájékoztatást - magyarázta a Blikknek Benedek Ildikó családjogász. - Egyedül az örökbeadott gyereknek van joga később a származása, az örökbefogadás előtti élete megismeréséhez, 18 éves kora után, csak és kizárólag csak neki adhatnak ki információt titkos örökbefogadásról. A családi állapot ilyen formájú megváltoztatása során megváltozik az örökbe fogadott gyermek vezetékneve is, új személyazonosságot kap a gyermek, új nevet, betegbiztosítási számot, adószámot, lakcímkártyát, minden új lesz. Pont ezzel védik a gyermeket attól a családtól, ahonnan kiemelték. Kami testvérei esetében persze nem kiemelésről, hanem egy szörnyű családi tragédiáról volt szó, az árván maradt kicsik érdekében lehetett titkos az örökbefogadás.

Kaminak csak az emlékek maradtak, na meg két régi fotó, ami még akkor készült a testvéreiről, amikor havonta egyszer Miskolcon láthatta őket:

El sem tudom képzelni, hogyan nézhetnek most, a szívem tele kíváncsisággal és vágyakozással. Annyira szeretném tudni, hogy mi folyik az életükben, milyen élmények érik őket. Annyira vágyom arra, hogy átölelhessen őket, hogy együtt tölthessünk napokat, hogy közösen nyaralhassunk, ahogy az minden normális családban szokás, ahol az édes testvérek együtt nevetnek és osztják meg az élet örömeit. Remélem, hogy valahogyan eljut hozzájuk ennek a gondolatnak a híre, és hogy jelentkeznek. Csak akkor tudunk igazán kapcsolatba lépni, ha ők keresnek meg engem. Nagy reménységgel várom azt a reggelt, amikor a telefonomon ott lesz az üzenet a kistestvéreimtől, és tudom, hogy újra együtt lehetünk.