A KözÉSZ programsorozat budapesti állomásán óriási lelkesedés és teltházas esemény köszöntött minket.


A társadalmak elöregedése számos előnyt, kihívást, feladatot hoz magával, ezek közül a foglalkoztatás az egyik. A foglalkoztatás területén a nyugdíjasok csoportja értékes és jelentős. 2030-ra minden hatodik ember a Földön 60 éves vagy annál idősebb lesz. Magyarországon a nyugdíjasok számára a közérdekű nyugdíjas szövetkezet egy rugalmas, jó lehetőséget jelent, ugyanakkor a piaci szereplő vállalkozók számára is előnyös - hangzott el az OFA Nonprofit Kft. és a KÖZÉSZ partnerségében megvalósuló "A jövő a tapasztalatban rejlik!" - Minden, amit a nyugdíjas foglalkoztatásról tudni kell! országos szakmai programsorozat harmadik állomásán, amelynek 2024. december 11-én, a budapesti Aranytíz Kultúrház adott otthont.

A délelőtti vállalkozói szekciót Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkárának köszöntője nyitotta meg, majd "60+ a munkaerőpiac tartaléka" címmel Dr. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója,a jövő prognózisával a hazai tényadatokat felvonultató prezentációja következett. A nyugdíjasok foglalkoztatásának jogi kereteiről Dr. Réti Mária és Dr. Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. vezető kutatói tájékoztatták a megjelenteket. Az előadás a nyugdíjas foglalkoztatás formái közül részletesen bemutatta a szövetkezeti foglalkoztatást, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet szabályozási jellemzőit, annak előnyeit a fókuszba állítva. A legjelentősebb érvek között - az anyagiak mellett - az aktivitást, a jó egészségügyi státuszt, az elmagányosodás elkerülését, a generációk közötti párbeszédet és tudástranszfert említették. Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségénekalelnöke "Ismert generáció - új lehetőségek" elnevezéssel a nyugdíjas szövetkezetek mindennapjaiból adott rövid ismertetőt, kitérve a vállalkozói oldalról tapasztalható erőteljes szemléletváltásra - az érintett korosztály lojalitásának és megbízhatóságának elismeréseként.

Ezt követően a rendezvény a VOSZ, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ), a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ), valamint az Országos Szövetkezeti Tanács(OSZT) közötti stratégiai megállapodás aláírására is alkalmat és helyszínt teremtett. Az együttműködési szerződést aláíró felek megállapodtak, hogy közös erővel és hatékonyan mozdítják elő a foglalkoztatást, támogatják az innovatív munkaerőpiaci megoldásokat, és elősegítik a diákok, nyugdíjasok és vállalkozók közötti együttműködést. A cél, hogy együttes erővel javítsák a foglalkoztatási lehetőségeket és elősegítsék az innovatív munkaerőpiaci megoldások bevezetését.

A délutáni nyugdíjas szekció résztvevőit Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke üdvözölte, majd a kutatóintézet szakértői a jogi környezet legfrissebb aspektusait mutatták be. Ezt követően Dolgos Attila megosztotta a közönséggel a második karrier titkait, konkrét gyakorlati példák segítségével. Az esemény fénypontja dr. Farkas András, a Nyugdíjguru humoros standup előadása volt, amely szórakoztató formában tálalta az elgondolkodtató információkat. A program zárásaként Vezér Tamás, a Civilút Alapítvány operatív igazgatója bemutatta az "Odaadó" programot, míg Joó Géza, a marketing és kommunikációs vezető, a Gondosóra Program részleteit ismertette a közönséggel.

A "Senior Munkavállalók Foglalkoztatásának Támogatása" elnevezésű munkapiaci kezdeményezés célja, hogy bemutassa a nyugdíjasok foglalkoztatásának hatalmas potenciálját a munkaerőpiacon. Emellett hangsúlyozza a tagközpontú, rugalmas vállalkozási modellek előnyeit, amelyek ötvözik a jövedelemszerzés lehetőségét a közösségi élet gazdagításával. A 2017 óta működő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek tapasztalatait összegyűjtve és széles körben népszerűsítve kívánják elősegíteni a nyugdíjasok aktív szerepvállalását a gazdaságban és a társadalomban.

A programsorozat jövőre is folytatódik, és számos izgalmas állomással várja az érdeklődőket vidéken és Budapesten egyaránt. A legfrissebb információkért látogass el a kozesz.hu weboldalra!

Related posts