Egy hiányos Toyotát állítottak meg, amely tucatnyi problémával küzdött.


A Toyota sofőrje mindent megtett azért, hogy a 200 lóerős méregzsákjából még többet facsarjon ki. Erőfeszítéseit a rendőrök már nem értékelték annyira.

A színes és feltűnő Toyota GT86-ot az ausztrál rendőrök Sydney környékén állították meg, elsősorban az első rendszám hiánya miatt. Azonban hamarosan kiderült, hogy ez a 2012 és 2021 között készült modell nemcsak a figyelemfelkeltő megjelenésével tűnt ki, hanem azzal is, hogy nem éppen legális körülmények között rótta az utakat.

Ahogyan a Road & Track gúnyos megjegyzésében olvashatjuk, a piros Toyota annyi alkatrészétől volt megfosztva, hogy akár GT43-ra is keresztelhették volna. A motorháztető, a hűtőrács és az első lökhárító mellett még az egyik fényszóró is áldozatul esett a nagyobb teljesítmény érdekében. Mindezt egy utólag, megfelelősségi tanúsítvány nélkül beszerelt turbófeltöltő is segítette, ami már csak tovább fokozta a jármű különös és illegális mivoltát.

Egy korábbi tesztünk alkalmával bebizonyosodott, hogy alapvetően a GT86 nem szorul rá az ilyesféle ügyeskedésekre. Bár a 2,0 literes, négyhengeres boxermotor 200 lóerős teljesítménye - pláne manapság - már nehezen üti át a közfalat, a 226 km/órás csúcssebességét és 7,6 másodperces gyorsulást (0-100 km/óra) biztosító hátsókerék-hajtás képes olyan élményt nyújtani, ami már a pályaautókéval vetekszik.

Mindenesetre a hatóságok nem voltak elnézőek a súlycsökkentéssel, a finoman szólva sem gyári turbóval, valamint a házilag kiszélesített első és hátsó sárvédőkkel szemben, így több szabálysértéssel vádolják a sofőrt. Ha a helyi jogszabályok alapján járnak el, hogy a Toyotát jelen állapotában már nem engedik vissza a forgalomba.

Related posts