A homoszexualitás az ókori világban egy sokszínű és összetett jelenség volt, amely jelentős mértékben eltért a mai társadalmi normáktól és értelmezésektől. Az ókori görög és római kultúrákban például a homoszexuális kapcsolatok, különösen a férfiak között
A homoszexualitás és a perverzió általános és elfogadott lett volna az ókori görögöknél és rómaiaknál? Spártában intézményesített gyermekmegrontás zajlott? Az ókor hanyatló időszakaiban felbukkanó szexuális aberrációk legitimálnák a mai LMBTQP-mozgalmat? Viktor Grigorjevics Liszov korabeli forrásokra és a legújabb szakirodalomra alapozott, alábbiakban közölt írása meggyőzően cáfolja ezen toposzokat.
Az utóbbi időszak emlékképei
A jelen időszak sokkal többet árul el rólunk, mint amit első pillantásra sejthetünk. Az események, amelyek körülöttünk zajlanak, és az érzések, amelyeket megélünk, mélyebb betekintést nyújtanak a társadalmi viszonyainkba, a kultúránkba és a jövőnkről alkotott elképzeléseinkbe. Minden egyes pillanat egy tükör, amelyben reflektálhatunk saját magunkra és a világra, amelyben élünk. Az itt és most nem csupán a múlt következménye, hanem a jövőnk alapja is.
A múlt, mint egy titkokkal teli könyv, tele van elfeledett emlékekkel és tapasztalatokkal. Olyan, mint egy régi fénykép, amelynek színei már megfakultak, de a benne rejlő érzések örökké élnek. Minden egyes pillanat, minden egyes döntés, amit hoztunk, formálta a jelenünket, és egyben utat mutat a jövő felé. A múltban ott rejlik a tanulságok tárháza, amely segít megérteni, honnan jövünk. Az elveszett álmok és a megélt örömök egyaránt részei ennek a gazdag szövetnek. Egy-egy nosztalgikus pillanatban, amikor visszagondolunk a gyermeki ártatlanságra vagy az első szerelem izgalmára, újraélhetjük azokat az érzéseket, amelyek valaha elragadtak minket. A múlt nem csupán emlékek sorozata; ez a tapasztalatokkal teli út, amelyen végigjárva felfedezhetjük önmagunkat, és megtanulhatjuk értékelni a jelen pillanatait. Mert a múlt nemcsak a történelem, hanem a mi történetünk is, amely folyamatosan formál minket, és emlékeztet arra, hogy honnan indultunk.
A homoszexualitás ókori világban betöltött szerepe és megítélése gyakran torzítva jelenik meg a modern diskurzusban. Az azonos neműek közötti kapcsolatok apologétáitól hallhatjuk, hogy az ókori Róma és Hellasz korában a homoszexualitás elfogadott normának számított. Ezt a mítoszt Oscar Wilde, a szodómiáért elítélt író terjesztette el, azonban a fennmaradt ókori szövegek és műalkotások valójában az ellentétes álláspontot támasztják alá. Történelmileg a homoszexualitás, különösen annak passzív formái, a társadalom peremére szorultak, és szégyenletes cselekedetnek számítottak. Csak a civilizációk hanyatlásának időszakaiban tapasztalhattuk, hogy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatok némileg elterjedtek, de ez sosem volt az általános norma. A múltban sehol sem legalizálták a felnőttek közötti kizárólagos homoszexuális kapcsolatokat, és a modern értelemben vett homoszexualitás fogalma nem is volt létező. Az ókori gyakorlatok és a mai LMBTQP-közösség között lényeges különbségek állnak fenn, és fontos, hogy ezt figyelembe vegyük. Az orális vagy anális behatolás az ókori társadalmakban mély megalázásnak számított, és a "befogadó" fél számára szennyezőnek tekintették. Athénban a homoszexuális magatartást megvetették, és a bűnösöknek be kellett számolniuk tetteikről a templomban, ami után megfosztották őket polgárjogaiktól. Azok, akik titokban tartották vágyaikat, gyakran kiközösítéssel vagy akár kivégzéssel szembesültek. A homoszexuálisokat becsmérlő nevekkel illették, mint például eurüpróktosz (széles végbélnyílás), chaunopróktosz (tátongó végbélnyílás) és lakkopróktosz (gödör méretű végbélnyílás). Aiszkhinész Timarkhosz ellen irányuló beszédében is megjelenik, hogy ha egy athéni férfi "kitartottként él", azaz férfi szeretője van, az súlyos következményekkel járhat.
1) nem szabad a kilenc arkhón közé sorolódnia,
2) nem végezheti el a papi feladatokat,
A bíróságon nem lehet ügyvéd.
4) Nem lehet állami képviseletet ellátni, és soha, semmilyen formában nem tölthet be hivatalt Athénban vagy más országban; ez magában foglalja a sorsolással vagy választással betöltött pozíciókat is.
5) sem hírnökként, sem képviselőként nem léphet fel, és tilos bármilyen javaslatot előterjesztenie.
6) nem vehet részt az állami költségen szervezett áldozatokon, nem viselhet koszorút azokon az ünnepeken, amikor a polgárok koszorút viselnek, nem léphet az agora szent körzetébe.
A korábbi megállapítások szerint a homoszexualitás megsértése halálos büntetéssel járt az ókori görög társadalomban. A kutatók túlnyomó többsége egyetért abban, hogy a homoszexuális kapcsolatok, különösen a két férfi között, mélyen elítéltek voltak, és szigorúan szabályozva, büntetve. A passzív szerepet vállaló férfiakat, akiket a kínai kifejezés - kinaidosz - jelölt, prostituáltakhoz hasonlították, és ezért megfosztották őket az állampolgári jogoktól. Az ókori görögök úgy vélték, hogy a passzív szerep vállalása azt jelzi, hogy az illető hajlamos a társadalmi normák, például az alkohollal és a hatalommal való visszaélés megsértésére. Számos forrás alátámasztja ezt a nézetet. Arno Karlen megjegyzi, hogy a homoszexualitás sosem volt társadalmi szempontból elfogadott a görögöknél, és a szodómia aktusát sosem "kanonizálták". James N. Davidson is arra hívja fel a figyelmet, hogy a homoszexuálisok megvetett osztályt alkottak, míg Anna Clark hangsúlyozza a kinaidoszok teljesen negatív társadalmi megítélését. Helen King szerint a kinaidoszokat nemcsak visszataszítóként, de szexuális értelemben is perverznek tartották. Az ókori görögök számára az anális behatolás felnőtt férfiak között elfogadhatatlan volt, és úgy vélték, hogy a receptív szerep elveszi a férfiúi státuszt, a férfit elnőiesíti, így megvetés tárgyává válik. Bruce S. Thornton szerint a passzív férfiakat aberráltként, a nőkhöz hasonlóan kellett kezelni. A passzív szerepvállalás megalázónak számított, és a törvények is elítélték az ilyen viselkedést. Rómában a passzív homoszexualitás katonai bűncselekménynek minősült, és a bűnös katonát megostorozták. A Lex Scantinia törvény megtiltotta a fiúkkal és férfiakkal való fajtalankodást, a társadalom elvárásai szerint a férfiaknak meg kellett őrizniük férfiasságukat. Platón és Arisztotelész írásaiban is megjelenik a homoszexualitás elítélése. Platón A törvények című munkájában kifejti, hogy a férfiak és nők közötti egyesülés a természet rendje, míg a férfiak közötti kapcsolat természetellenes. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában a homoszexualitást a beteges állapotok közé sorolja, amelyet részben a szokások is előidéznek. Ezek az álláspontok jól illusztrálják, hogy az ókori görög és római társadalmakban a homoszexualitás, különösen a passzív szerepvállalás, milyen mély társadalmi és jogi elítélés tárgyát képezte. A pederasztia, mint engedélyezett gyakorlat, szintén bonyolult kérdés, amely a hatalom, a társadalmi normák és a férfiasság felfogásának összetettségét tükrözi.
Richard von Kraft-Ebing pedersztiafogalmának mélyebb megértéséhez elengedhetetlen az ókori görög nyelv és gondolkodás világának alaposabb megismerése. A görög "paisz" (παῖς) kifejezés szó szerint "gyermeket" jelent, és a serdülőkorra, a 7-15 éves korosztályra utal. Ezzel párhuzamosan az "erástész" (ἐραστής) a "szerető" fogalmát hordozza. Érdekes, hogy a görög nyelvben négy különböző kifejezés létezik a szeretet kifejezésére: a sztorgé (στοργή), a philia (φιλία), az erósz (ἔρως) és az agapé (ἀγάπη). Mindegyik kifejezés különböző aspektusait ragadja meg a szeretetnek, beleértve az önfeláldozást, a barátságot és a kedvességet. A modern görög nyelvben az "er" gyökérrel bíró szavak gyakran erotikus konnotációt hordoznak, míg az ókorban az "erótasz" (ἔρωτας) inkább a mély barátság kifejezésére szolgált. Héraklész és Kheirón, a bölcs kentaur közötti kapcsolat például nem a szexualitás, hanem a kölcsönös tisztelet és barátság szimbóluma volt. Hasonlóan figyelemre méltóak a spártaiak, akik elkötelezett kapcsolatokra építettek, és akik között a csókok, valamint a közös alvás nem hordozott szexuális jelentést. A spártai társadalomban a szodómia szigorú büntetéseket vonzott, beleértve a vesszőzést, száműzetést vagy akár halált is. A római író, Ailianosz megjegyzései szerint a spártai ifjak büszkék voltak, és nem érezték magukat kényelmetlenül a szeretet kifejezésekor. A szülői és bajtársi érzések kifejezésére használt csók a társadalmi normák szerves része volt, nem pedig szexuális aktus. Xenophón szavai szerint az érett harcosok közötti kapcsolatok idealizált férfibarátságnak számítottak, míg a szexuális érintkezést elítélték, hasonlítva a vérfertőzéshez. Az ókori Hellaszban a fiatalemberek 12 éves koruk után apjuk jóváhagyásával választottak példaképet, aminek célja a mentorálás és a szoros kapcsolatok kialakítása volt. Az "erástész" szerepe tiszteletet követelt, és felelősséggel járt. A nevelő nem engedhette meg magának, hogy lealacsonyodjon a tanítványa előtt, és a nem megfelelő nevelésért felelősségre vonhatták. A büntetés szigorú volt: ha egy erástész megrontotta a tanítványát, akár halálra is ítélhették. Aiszkhinosz Timarchosz ellen írt beszédében világosan megfogalmazza, hogy az athéni társadalomban a szexuális bűncselekmények komoly következményekkel jártak, és a társadalom elvárta a törvények szigorú betartását. Az ókori görög társadalom így a szeretet és a barátság szoros, de szigorúan szabályozott kapcsolatait tükrözi, amelyekben a tisztelet és a felelősség kiemelt szerepet játszott.
Ganümédész elrablásának története sok szempontból árnyaltabb, mint ahogyan azt a köztudatban élő, pederasztikus kapcsolatok példájaként gyakran tartják számon. A mítosz középpontjában álló gyönyörű ifjú, akit a sassá átváltozott Zeusz az Olümposzra visz, nem csupán kedvenc pohárnoka lesz, hanem halhatatlanságot is nyer a hatalmas isten jóvoltából. Azonban az évszázadok során a történetnek egy másik, provokatívabb interpretációja is született, amely szerint Ganümédész Zeusz ágyasa lett. Ezzel szemben a klasszikus filozófusok, mint Szókratész, Xenophón és Platón, elvetik ezt az értelmezést, hangsúlyozva, hogy a kapcsolatuk inkább a tiszta érzelemre és a lélek mélységeire épült. Xenophón például a név etimológiájában találja meg az érvet, miszerint Zeusz a fiatalember pszichéje iránti tisztelettel és szeretettel viseltetett. A szexuális tartalmú képeket bemutató régészeti leletek, amelyek főként bordélyházakhoz köthetők, nem feltétlenül tükrözik a görög kultúra általános erkölcsi normáit. A prostitúcióval kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele mindig is speciális helyzeteket tükrözött, amelyek normális körülmények között nem álltak rendelkezésre. A jövő régészeinek, akik egy BDSM-klubot ásnának ki, és az ott talált tárgyak alapján próbálnának következtetni a teljes civilizáció erkölcsi normáira, hasonlóan téves lenne az elképzelése. Az „ősi homoszexualitás” képeivel kapcsolatban a kibertérben keringő információk egy része vagy modern hamisítvány, vagy a heteroszexuális kapcsolatok félreértelmezéséből származik. A Corpus Vasorum Antiquorum projekt keretében eddig több mint 100.000 festett ókori görög váza maradt fenn, és Kenneth Dover brit kutató mintegy 600 vázát azonosít, amelyeken szerinte „homoszexuális viselkedések” láthatók. Azonban Adonis Georgiades görög szakértő elemzése azt mutatta, hogy csupán 30 váza ábrázol direkt homoszexuális témákat, míg a többi 570 vázán hősök, csaták és heteroszexuális kapcsolatok dominálnak. Ezen megállapítások fényében a homoszexualitás ókori görög társadalombeli helyzetéről alkotott kép egyre inkább árnyaltabbá válik, és megkérdőjelezi a hagyományos nézeteket.
A különböző vázák, amelyeken Dover burkolt homoszexuális ábrázolások találhatók, érdekes betekintést nyújtanak az ókori görög kultúrába. A 30 említett váza olyan jeleneteket örökít meg, ahol férfiak próbálnak közeledni fiúkhoz, akik gyakran elhárítják a közeledést. Az ábrázolt helyzetekből kiderül, hogy az azonos neműek közötti anogenitális érintkezés nem volt elfogadott, mivel a passzív szerep megalázónak számított a férfiak számára. Ezzel szemben a kicsapongó szatüroszok közvetlen orogenitális kapcsolatai, valamint az állatokkal folytatott szexuális aktusok már megjelennek a művészetben. Ebből talán arra következtethetünk, hogy a bujálkodás és a homoszexualitás bizonyos formái elfogadottak voltak az ókori görög társadalomban, ami felveti a kérdést, hogy a modern társadalomnak is nyitottabbnak kellene lennie e témák iránt. Szapphó, a Leszbosz szigetéről származó költőnő, akit az LMBTQP-aktivisták a női homoszexualitás jelképeként emlegetnek, szintén érdekes párhuzamokat vonhatunk az ókori és a modern értelemben vett szerelem között. Munkái között találhatók olyan versrészletek, amelyek homoerotikus utalásokat tartalmaznak, ám Alexandr Nyikolajevics Veszelovszkij orosz irodalomtörténész szerint Szapphó költészete inkább a fiatal férfiak és lányok szépségéről, valamint a szerelem különféle aspektusairól szól, eltávolítva a fizikai érzékiséget. A Görög Pszichiátriai Társaság legutóbbi tanulmánya is arra mutat rá, hogy Szapphó versei a női kapcsolatok plátói jellegét hangsúlyozzák, hasonlóan Szókratész tanítványaihoz fűződő kapcsolataihoz, ahol a szoros személyes kötelékek dominálnak, szexuális kontextus nélkül.
Szapphó, a költészet ódon múzsája, akinek sorsa a viszonzatlan szerelem tragédiájába torkollott, egy szikla mélyére vetette magát, hogy végleg elhagyja e világot. A klasszikus athéni komédia sokszor úgy festette őt, mint a kicsapongás megtestesítőjét, akinek férfiakkal folytatott viszonyai a társadalom szemében elítélendőek voltak. Ez a kontraszt különösen ironikus, ha a kortárs "homoszexuális kultúrára" gondolunk, amelyben Szapphó alakja más értelmet nyer. Történelmileg megfigyelhető, hogy azok a társadalmak, ahol a szexuális erkölcstelenség teret nyert, gyorsan a pusztulás felé haladtak. Azok a nemzetek, amelyek elfogadták a szodómiát, hosszú idő alatt a széthullás szélére kerültek, míg azok, akik a szexualitás mértékletességét hirdették, még ma is fennállnak. A történelem tanulságai azt sugallják, hogy amikor egy közösség a bűn és a züllöttség legalizálása mellett döntött, az mindig az általános erkölcsi hanyatlás előszobája volt, amely végül a szomszédos, egészségesebb nemzetek dominálásához vezetett. Így érte el a rothadás Hellaszt belülről, míg a császári Róma a barbárok által elnyeltetett. Az ókori görögök elkorcsosultak, helyüket pedig a Kisebb-Ázsiából érkező népek foglalták el, akik a mai Görögország lakosságának jelentős részét alkotják. Figyelembe véve a mai nyugati civilizációban zajló eseményeket, nem meglepő, hogy hasonló sors várhat rájuk. Már most is látható, ahogy a szodómiát és más perverziókat magukra öltő európaiakat afrikai, török és arab népek váltják fel. Egy régi athéni törvény szellemében: "Ha valaki a közéletben részt vesz, de a tisztátalanságot választja, akkor ne lehessen közszolgálatot vállalnia." A törvényhozás szigorú büntetéseket helyezett kilátásba a prostitúcióért, figyelmeztetve a közösséget a normák megsértésének következményeire. A múlt tanulságait érdemes szem előtt tartani, hogy a jövő ne ismételje meg a történelem sötét lapjait.
A törvények szigorú keretet szabnak az athéni polgárok életének, különösen a testük áruba bocsátásával kapcsolatban. A kilenc archón, aki a város vezetésében játszik szerepet, ne legyen köthető ahhoz, aki ezt a lépést választotta, hiszen a prostitúcióval élő egyén nem tölthet be állami hivatalt, nem végezhet papi tevékenységet, és még csak az agora szent területére sem léphet be. A törvények szerint, ha valaki megszegi ezeket a szabályokat, az halálbüntetést von maga után. A vádbeszédben is hangsúlyozott, hogy aki a saját testét eladja, az a közéleti felelősségeit is könnyen ugyanígy elhanyagolhatja. Az elítélés nem csupán az egyén magánéletére, hanem a társadalom egészére is kihat, hiszen a közjó érdekében fontos, hogy mindenki tisztán és becsületesen járjon el. Egy másik történetben Marcellus, aki a város vezetője, szembesül egy súlyos esettel, amikor a fia, akit a polgárok nagyra értékelnek, zaklatás áldozatává válik. A fiú kezdetben ellenáll a vágyainak, de amikor a helyzet súlyosbodik, apja segítségét kéri. Marcellus jogi lépéseket tesz, és végül a senatus bűnösnek találja a zaklatót, aki büntetésül pénzbírságot kap. Marcellus ezt a pénzt áldozati edény készíttetésére fordítja, ezzel is hangsúlyozva a közéleti felelősségvállalást és az istenek iránti tiszteletet. Ezek a történetek és törvények tükrözik az ókori társadalom értékeit, ahol a hírnév, a tisztesség és a közérdek védelme kiemelten fontos volt. A különböző jogi és etikai normák nem csupán a személyes életet, hanem a közéletet is befolyásolták, és a társadalom jólétének megőrzése érdekében születtek.
