Újra feszültség tapasztalható Azerbajdzsán és Örményország között.
Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök a szomszédos Örményországot fasiszta államnak nevezte, amely szerinte fenyegetést jelent, ezért meg kell semmisíteni. Kijelentését Nikol Pasinján örmény miniszterelnök egy újabb konfliktus igazolására tett lehetséges kísérletnek nevezte szerdán.
A két szomszédos ország között már a nyolcvanas évek végén megkezdődtek a konfliktusok a vitatott Hegyi-Karabah régió miatt, amelynek hovatartozása mindmáig kérdéses. 2023 szeptemberében Baku hirtelen offenzívát indított, hogy visszaszerezze a területet, amely túlnyomórészt örmények lakta, de hivatalosan az azerbajdzsáni államhoz tartozik. Ennek következtében a több mint 100 ezer örmény lakos közül szinte mindenki elhagyta Karabahot, és menedékért folyamodott Örményországban.
Azóta Jereván és Baku mindkét fél részéről kifejezte szándékát, hogy egy hivatalos megállapodással rendezze a konfliktust.
Aliyev keddi interjújában az azerbajdzsáni televízióknak éles kritikát fogalmazott meg Örményországgal szemben, kijelentve, hogy az ország komoly fenyegetést jelent a régió számára. Az azeri vezető szavai szerint a független örmény állam lényegében fasiszta jellegű, amelyet már közel harminc éve a fasiszta ideológia képviselői irányítanak. Aliyev véleménye szerint e kormányzati struktúra folytatása súlyosan befolyásolja a térség stabilitását és biztonságát.
ezért a fasizmust ki kell irtatni. Ezt vagy megteszi az örmény vezetés, vagy megtesszük mi, más út nincs.
Pasinján az Armenpress örmény állami hírügynökségnek szerdán adott kommentárjában úgy vélte, Baku talán így próbál jogi alapot teremteni az eszkalációhoz. Mindemellett leszögezte, hogy Jereván továbbra is béketárgyalásokra törekszik.
Ararat Mirzoján, Örményország külügyminisztere, szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Azerbajdzsánnal folytatott tárgyalások során nem tervezik megvitatni az örmény lakosság Hegyi-Karabahba történő visszatérésének ügyét. "Kormányunk fő célja, hogy a Hegyi-Karabahból erőszakkal kitelepített állampolgáraink minden szükségletét itt, Örményországban kielégítsük. Fontos, hogy sürgősen foglalkozzunk hosszú és középtávú igényeikkel. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ezek az emberek otthon érezzék magukat Örményországban" - hangsúlyozta.
A miniszter tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az Európai Unió civil megfigyelői továbbra is aktívan jelen vannak Örményország és Azerbajdzsán határvidékén, amely szerinte kulcsfontosságú tényező a helyzet stabilizálásában. "Meggyőződésünk, hogy amíg a határvonal nincs véglegesen meghatározva e két ország között, és addig, amíg fegyveres erőinket alaptalanul vádolják a tűzszünet megsértésével, az EU küldetése elengedhetetlen és rendkívül fontos számunkra" - fogalmazott Mirzoján.