A One új, friss élményekkel várja ügyfeleit, hiszen nemcsak új üzletekkel bővült, hanem a tarifarendszerét is jelentősen átalakította!


Megnyitotta kapuit Budapesten az első One Magyarország márkaüzlet, ahol különleges élmények várnak a vásárlókra.

Országszerte 98 településen, 135 megújult arculatú szaküzlettel várja majd az ügyfeleket a One Magyarország. Ezen a márkanéven egyesítette ugyanis a 4iG csoport a távközlési kereskedelmi szolgáltatásait, így hivatalosan eltűnt a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech, és január 1-jétől csak a One maradt. Ezt követik most az üzletek átalakításai és élesedett az új tarifarendszer.

Budapesten, a Westend City Center szívében hétfőn debütált az első One márkabolt. Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója kiemelte: "A célunk, hogy a magyar távközlési piacon a One név az elsődleges választás legyen mind a lakossági, mind az üzleti előfizetők körében." A vezérigazgató elárulta, hogy a kormánnyal kötött stratégiai megállapodás keretein belül megfogalmazott céljaikat szigorúan betartják. Jelenleg már 2 millió háztartás élvezheti a szélessávú internet előnyeit, a jövőben pedig folytatják a hibrid és tisztán optikai hálózat kiépítését. Ezen kívül "felgyorsítják" a gigabit sebességet nyújtó 5G mobilhálózat fejlesztését is, hogy a legmodernebb technológiát kínálhassák ügyfeleiknek.

A január végéig márkanevet váltó üzletek egy izgalmas, megújult koncepcióval lépnek a piacra, amely az ügyfélkiszolgálás terén is előrelépést ígér - nyilatkozta az InfoRádióban a One Magyarország kereskedelmi és értékesítési vezérigazgató-helyettese. Csáki Richárd hangsúlyozta, hogy az új üzletek kialakítása egy teljesen innovatív megközelítésen alapul, amely már az első lépésektől kezdve az "ügyfélélmény" fokozására összpontosít. A cél a gyors és hatékony szakmai támogatás nyújtása, valamint a közvetlen, személyes kapcsolatok kiépítése. Az új cégszlogen, "Minden pillanat számít", éppen ezt a filozófiát tükrözi.

"Az tisztán látszik, hogy a készpénztípusú tranzakciók egyre inkább kiszorulnak az üzlettérből, és a tanácsadás veszi át a szerepet. A One Magyarországnál mi abban hiszünk, hogy minden egyes interakció számít, annak a minősége számít. Nem mindegy, hogy milyen élménnyel gazdagodik egy ügyfél, hogyan érzi magát egy fizikai térben, az adott ügyhöz mért tranzakciós időt figyelembe vesszük-e és aszerint visszük-e el az üzlettér megfelelő szegletébe" - fogalmazott.

Az üzletek felújításával kapcsolatban elárulta, hogy két lépcsőben tervezik a megújulást: január első két hetében az összes üzlet arculata megújul, emellett több tucat üzletet teljesen átformálnak az új dizájnkoncepció alapján, amelyet tesztelni is fognak, mivel kíváncsiak a vásárlói visszajelzésekre. Összesen 135 felújított üzlet várható 98 különböző településen.

A One mobiltarifái január 1-jétől változatlanok maradtak. Az ügyfelek egyes csomagokat más néven találhatnak, de a tartalmuk és díjszabásuk megegyezik a korábbi Vodafone- és DIGI-tarifákkal. A társaság kedvezményeket kínál azoknak, akik több szolgáltatást igényelnek. Bányai Tamás az InfoRádióban elmondta, hogy létrehoztak egy új, korlátlan mobiltarifát, amelyet azok vehetnek igénybe, akik már rendelkeznek vezetékes előfizetéssel, vagy új ügyfelek, akik ilyen szolgáltatást kötnek, legyenek azok lakossági vagy kisvállalati felhasználók.

A Vodafone konszolidált árbevétele 2023-ban 233,883 milliárd forintra csökkent az előző évi 287,747 milliárd forintról, az adózott eredmény 1,384 milliárd forintot tett ki a 2022-es 50,967 milliárd forint után.

Related posts