A Palóc Napok és a Füleki Városnapok még mindig javában zajlanak, tele izgalmas programokkal és színes eseményekkel!


Csütörtökön indult útjára a 34. Palóc Napok és Füleki Városnapok rendezvénysorozata, amelynek keretében pénteken ünnepélyes keretek között zajlott a városi díjak átadása. A hagyományos ceremónián Agócs József, Fülek korábbi polgármestere és a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás, a Várlak Fesztivál megálmodója érdemelte ki a város legnagyobb elismerését.

Az ünnepi alkalomra Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én került sor, ami különösen jelentős Fülek életében, hiszen idén ünneplik a Szűz Mária mennybemenetelének szentelt templom megépítésének 300. évfordulóját. Erről Agócs Attila polgármester ünnepi beszédében is megemlékezett.

Történelmi kitekintésében megemlítette az utolsó füleki várkapitányokat, apát és fiát, mindkettőjük Koháry István. Míg az apa Füleken főkapitány volt, addig fia Nagyszombatban, később Bécsben tanult. Édesapja halála után az ifjabbik Koháry István vette át a füleki főkapitányi tisztséget és szolgált egészen 1682-ig, amikor vár és a végvári mezőváros is gyakorlatilag lerombolásra került. Ám ő volt az, aki 8 év múlva, 1690-ben újratelepítette Füleket, és újabb 35 évbe telt, míg megépíttette a templomot, ami 1725-re el is készült. A füleki katolikus templomnak a következő évben beszakadt a mennyezete, majd újabb öt évig tartott, mire működőképessé vált a füleki templom - majd 1730-ra sikerült végleg megépíteni.

Agócs Attila a 300 évvel ezelőtti történésekre reflektálva beszélt arról, milyen lépéseket tesz a városvezetés Fülek fejlődéséért. "Ez a beszéd mindig egy kiváló lehetőséget kínál arra, hogy röviden bemutassuk, mivel foglalkozunk" - mondta. Kiemelte, hogy rendkívül fontos, hogy sikerült létrehozniuk egy kistérségi szolgáltató központot, amely nem csupán alapvető hivatali szolgáltatásokat nyújt a környező településeknek, hanem egy sokkal átfogóbb és komplexebb szolgáltatáscsomagot kínál. A polgármester hangsúlyozta az együttműködés fontosságát Besztercebánya megyével, a megyei elnökkel és a képviselőkkel. "Jelenleg öt sikeres projektet valósítunk meg az integrált területfejlesztési csomag keretein belül. Idén befejezzük a Városháza felújítását, mely körülbelül 3 millió euróba kerül, és két új projektet indítunk el az integrált csomagból, míg a harmadikat jövőre tervezzük. Így az elkövetkező években mintegy 8 millió eurót tudunk Füleken fejlesztésekre fordítani, ami a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben különösen figyelemre méltó" - tette hozzá Agócs Attila.

A Füleki Városnapok keretében külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy a rendezvényre olyan művészeket hívjanak meg, akik Fülekhez köthetők, és akik a városból indultak el pályájukra. Ezek az alkotók évről évre biztosítják a szórakoztató és egyben magas színvonalú programokat, gazdagítva ezzel a helyi kulturális életet.

Fülek városának életében egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, amely különösen fontos a helyi közösség számára: ez pedig az FTC, a város futballklubja. "Úgy érzem, hogy sporttörténelmet írunk azzal, hogy idén először a fülekiek számára a harmadik ligában lehetőség nyílik arra, hogy élőben láthassák a vasárnapi mérkőzést a szlovák televízió közvetítésében, a füleki sportklub stadionjából. Ez óriási jelentőséggel bír, ezért arra kérek mindenkit, hogy látogasson el a mérkőzésre, az elszármazottakat pedig biztassák, hogy nézzék a tévében, és együtt szorítsunk az FTC-nek!" - nyilatkozta Agócs Attila.

A Palóc Napok és a Füleki Városnapok izgalmas programkínálatát ITT találhatod meg.

Related posts