Lángra lobbant az első gyertya a város adventi koszorúján, ezzel megkezdődött a várakozás időszaka.
Vasárnap délután fénylő ünnepi hangulat ölelte körül Szatmárnémeti új központját, ahol az első gyertya lángra lobbanásával megkezdődött az adventi időszak. A szabadtéri adventi koszorú mellett tartott rövid, de emlékezetes eseményen Schönberger Jenő megyéspüspök osztotta meg áldását és szívhez szóló gondolatait az ünnepvárás szelleméről. Az ünnepség különleges pillanatait a Hám János Római Katolikus Líceum kórusának gyönyörű éneke tette még meghittebbé, varázslatos dallamaikkal színesítve a közönség élményét.
Guti Tünde Advent című versével kezdte beszédét Schöngerger Jenő, majd elmondta: "Az advent a latin adventus domini kifejezésre utal, melynek jelentése az Úr érkezése, az Úr eljövetele. A szent várakozás, ami megelőzi az Úr érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy a karácsony titka megérlelődjön bennünk, és méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet Urát.