A 19 éves modell, aki a figyelemért szinte a földi poklon ment keresztül, egy szörnyű esemény középpontjába került, amikor majdnem életet oltott ki.

Adott egy 19 éves lány, Mickey, aki betegesen vágyik a figyelemre. És van Gemma, a modell, akinek már elege van ebből, hiszen szinte a gondolatait is irányítják azok, akik megállás nélkül figyelik őt. Mickey és Gemma története azzal kapcsolódik össze, hogy a 19 éves wannabe modell és influenszer beteges rajongása az igazi modell vesztét okozza... vagyis nem teljesen, de így a legegyszerűbb elmagyarázni azt a kisebb elmezavart, ami Hayley Phelan bemutatkozó regényében, a Like Me című pszichothrillerben zajlik.

Hayley Phelan, a kanadai származású író és újságíró, hosszú éveken át foglalkozik a média hatásával, különös figyelmet szentelve annak közösségformáló és romboló aspektusaira. Különösen érdekli, hogy a szépségipar és a közösségi média miként befolyásolja a fiatal generációt, így nem meglepő, hogy első regényében is ezeket a témákat boncolgatja. A "Like Me" című műve talán a legelszomorítóbb forgatókönyvet tárja elénk, bemutatva, hogy mi történhet egy fiatal nő életében, amikor túlságosan a közösségi média világának rabjává válik.

A "Like Me" című regény középpontjában a 19 éves Mickey áll, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy népszerű modellé és elismert influenszerré váljon. Az igazi világ helyett szívesen cserélné a tökéletes Instagram-univerzumnak tűnő életre, ahol a csillogás és a hódolat minden sarkon várja. Mickey számára a követői figyelme a legnagyobb kincs, és mindent megtenne azért, hogy elnyerje a rajongók szeretetét, akik nap mint nap csodálják őt. Egy példakép, Gemma Anton, akinek nemcsak a hírneve, hanem a külseje is hasonló Mickey-hez, inspirálja őt. Gemma sikerei és népszerűsége újabb ösztönzést ad Mickey számára, hogy egyre merészebb és feltűnőbb tartalmakat posztoljon, hátha egyszer őt is felfedezik, ahogyan Gemmát is. Azonban a valóság sokkal komplexebb, mint ahogy azt Mickey elképzeli, és a főszereplő lassan egyre inkább elveszik saját maga által felállított elvárásokban. Az olvasó pedig idővel talán már nem is várja el tőle a realitás talaján való gondolkodást, hiszen Mickey mindent alárendel a figyelemért folytatott harcnak, amely tele van apró, de annál zavaróbb részletekkel.

Bár gyakran hallani arról, hogy az emberek hajlandók elcserélni a lelküket, úgy tűnik, ennek nem igazán van piaca. Valójában a test az, ami iránti kereslet mutatkozik. A test az a valuta, amelynek értékét mindenki pontosan ismeri.

Ez a regény nyitómondata, amely megalapozza Mickey történetének kezdetét. Már itt sejthetjük, hogy a 338 oldalon nem éppen vidám kalandok várnak ránk. Ahelyett, hogy egy fiatal lány fejlődését követnénk nyomon, inkább a fokozatos önpusztításának folyamatába nyerünk betekintést.

Eleinte szépen sorjában történnek az olyan események, amiknek jelentősége nagyjából a nullával egyenlő. Megismerjük Mickey barátait, szüleit, kap némi hátteret a főszereplőnk, de erre is mindössze azért van szükség, hogy ő kicsit valódibbá váljon az olvasó számára, a történet szempontjából nincs értéke. Hangsúlyozottan karakterfókuszú regényről van szó a Like Me esetében, ezt fontos észben tartani, mert még ennek tudatában is kifejezetten zavaros utazás elé nézünk, amennyiben kézbe vesszük Phelan bemutatkozó regényét.

A modellvilág és a szépségipar legszélsőségesebb oldalával ismerkedhetünk meg Mickey szemén keresztül, aki sokáig észre sem veszi, milyen romboló hatással van rá ez a környezet. Valójában soha nem is kívánja tudatosítani ezt a tényt, még akkor sem, amikor a figyeleméhsége bírósági ügyhöz vezet. Az olvasó inkább azt érezheti, hogy egy vágóhídra terelt vad sorsa felé halad, semmint hogy egy fiatal, tehetséges lány ígéretes karrierjének tanúja lenne. Mickey-t kiforgatják önmagából, testét és lelkét átalakítják, elhintik benne, mennyire értékes és nélkülözhetetlen, majd egy szempillantás alatt mindez eltűnik. Akárcsak egy szörnyű rémálomból felriadva, Mickey ráébred, hogy csupán eszközként használták őt, mert gátlástalan és nagyravágyó volt, vágyakozva az őszintének tűnő figyelemre, amit a szeretettel tálaltak elé.

Nem kerülgetjük a forró kását: a dolog lényege, hogy egy férfi áll a középpontban, aki Gemma mellett áll. Ő egy fotós, aki egészen konkrétan a nő szeretője. A férfi nem veszi komolyan a kapcsolatukat; számára Gemma csupán múzsája, akibe nem igazán szerelmes. Ez a felnőttek közötti játék azonban végül szörnyű következményekkel járhat. Először elcsábítja Mickey-t, felhasználva a hírnevét és a menő fotós státuszát, amely lehetőségeket kínál a fiatal lánynak: figyelmet, elismerést és természetesen Gemmát, akire mindig is vágyott.

Az őrület csak ekkor kezd el kibontakozni, ahogy az olvasó egyre mélyebbre merül Gemma világába, és felfedezi, mivel tölti az idejét. Azonban sosem derül ki, hogy mindez valóság-e, vagy csupán egy illúzió. Kérdéses, hogy Gemma egy valódi, önálló lény, vagy csupán Mickey idealizált mása. A regény tele van zavaró elemekkel, amelyek néha a valóságnak, máskor pedig a fiktív fantáziának adnak színt. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: Mickey létezése Gemma nélkül elképzelhetetlen számára. De elérkezik az a pillanat, amikor szembesülnie kell a valósággal, ami egyet jelent a gondosan megkomponált szűrők drámai és brutális eltávolításával.

- Már elegünk van a modellekből, tudod?

- Ne is beszélj róla, a modellek annyira unalmasak, hogy már alig tudom elviselni őket!

- Pontosan. Igazi lányokra van szükségünk, érted?

- Manapság már nem elegendő csupán mosolyogva a kamera elé lépni. Az igazi különbséget a személyiség adja. A hitelesség és az egyediség az, ami igazán vonzóvá tesz valakit.

A személyiség valójában a személyes márka kényelmes interpretációja... A személyes márkákra mindig támaszkodhatunk, és könnyedén átláthatjuk őket.

Itt végre eltűnt a fátyol, és az olvasó számára is világossá vált, hogy Mickey tökéletesen átlát a látszaton, mégis hagyja magát rángatni, mintha csupán egy darab hús lenne a sok közül. Könnyedén bedől az üres ígéreteknek, a „girl power” és a „p*csába a patriarchátussal!” felszólítások varázsának, amelyek olyan mézesmadzagként vonzzák, hogy beleugorjon a legabszurdabb helyzetekbe.

Gemma hirtelen eltűnik, és ezzel minden a feje tetejére áll. Az a nő, akinek Instagram-oldala eddig a legnagyobb örömet okozta neki, most már nem elérhető, ahogyan a lakásában sem találja. Ezzel egy időben Mickey karrierje is szétesik; a korábban dicsérő kommentek helyét átvesszik a gyűlölködő megjegyzések, és elkezdődik a Mickey elleni hadjárat. Gemma halála olyan hatással van rá, mintha a szívverése is lelassulna, és ezen a ponton a valóság és a képzelet közötti határvonal a legelmosódottabb. Mickey dühösen érzi, ahogy az állatias ösztönök felébrednek benne; elveszítette azt, amit a legfontosabbnak tartott, így valakit felelősségre kell vonnia. Az a valaki pedig, akit hibáztat, nem más, mint az a férfi, aki átverte őt.

A történet során nem igazán tapasztalhatunk karakterfejlődést; sokkal inkább egy mérgező rész eltávolításának tanúi lehetünk. Ha kissé eltúlzottan is fogalmazunk, talán úgy is mondhatnánk, hogy a démon végül elhagyta a testet a regény végére. A kérdésünkre megérkezik a válasz, és fény derül arra is, hogy Gemma valóban létezik-e.

A regény egy modernkori Alíz csodaországban játszódik, ahol a szépségipar és a közösségi média sötét és rémisztő világát mutatja be. Az Instagram, mint egy csillogó, de hazug mennyország, ígér egy felhőtlen kánaánt a szép és vonzó emberek számára. Azonban a valóság félelmetes élekkel hasítja át ezt a látszólagos idillt: minden egyes kép, amit ott látunk, egy apró, torzított darabja annak, ami valójában nem létezik. Mickey gondolatai is ezt tükrözik: "Hazafelé a kocsiban azzal próbáltam megnyugtatni magam, hogy megnéztem az előző esti Instagram sztorikat. A fotókon gyönyörűnek és boldognak tűntem, ami egy pillanatra megnyugtatott... de azután próbáltam összeegyeztetni ezt a képet a valósággal."

Az, hogy egy torz tükörben szemléli önmagát – vagyis a közösségi média túlságosan is megcsavart, gondosan beállított szűrőjén keresztül – talán a legérthetőbb és leginkább átélhető jellemzője a mai embernek. A modern világban sokan hajlamosak vagyunk ebbe a csapdába esni. Mickey karaktere egyszerre szenved saját torzult képeitől és válik tanítómesterünkké, aki rávilágít arra, hogy az állandó tetszeni vágy és a figyelemért folytatott harc milyen mélyen gyökerezik bennünk. Őrült viselkedésével képes visszaterelni minket a valóság talajára, miközben Mickey káoszából a legegyszerűbb és legfontosabb tanulságokat vonhatjuk le.

Nincsenek illúzióim a jövőbeli lehetőségeimet illetően. Bár lehet, hogy nem leszek már olyan vonzó, mint korábban, de legalább megértésre találok.