Megszerezte az engedélyt az új magyar légitársaság, így hivatalosan is megkezdheti működését.


Az első tesztrepülést számos, Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követte, amelyek során a pilóták finomították a repülési technikáikat és tapasztalatokat gyűjtöttek a különböző légikör viszonyok között.

A Hungary Airlines mostantól az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító üzemeltetését irányítja. November végén pedig az Air Hungary Zrt. résztulajdonosként csatlakozott a céghez - értesültünk laptársunktól, a Klasszis Médiához tartozó Mfor magazin cikkéből, amely az Airportal információira alapozva készült.

A légitársaság december 23-án először indított tesztrepülést az új géppel, amelyet január 4-én és 5-én további gyakorlórepülések követtek Budapest és Kecskemét között. Ezeket a repüléseket saját "HUA" kódjával és "BUDAPEST" hívójellel végezték.

Az Airbus A330F január 5-én, HUA 951-es járatszámmal érkezett Sanghaj második számú légikikötőjébe, a Hungcsiaó nemzetközi repülőtérre. A hírek szerint a látogatás célja egy esedékes karbantartási eljárás volt, amelyre a repülőgépnek szüksége volt.

Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium részeként működő Légügyi Hatóság légijármű üzembentartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája keddig nem frissült, vélhetően már decemberben kiadták a Hungary Airlinesnak az AOC-t, és ezzel párhuzamosan kapta meg a már említett "HUA" ICAO-azonosítót és a "BUDAPEST" hívójelet - jegyzi meg a cikk.

Related posts