Mimikri mesterszintje: Zelenszkij a kormány élén zsidó képviselőjét másra cseréli.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna zsidó származású elnöke, hétfőn javaslatot tett Julija Szviridenkónak, aki az első miniszterelnök-helyettes és egyben a gazdasági tárca vezetője, hogy ő irányítsa a kormányt a jelenlegi miniszterelnök, Denisz Smihal helyett.
Fotó: X Az elnök közösségi platformjain közzétette, hogy találkozott Szviridenkóval, és részletes beszámolót hallgatott meg Ukrajna támogatásáról szóló megállapodások végrehajtásáról, amelyeket a nemzetközi újjáépítési konferencián kötöttek európai és amerikai partnerekkel. "Tárgyaltunk azokról a konkrét lépésekről is, amelyek hozzájárulhatnak Ukrajna gazdasági erejének növeléséhez, bővíthetik az ukrán állampolgárok számára indított programokat, és erősíthetik a hazai fegyvergyártást. Ennek érdekében megkezdjük az ukrán végrehajtó hatalom reformját. Julija Szviridenkónak felajánlottam, hogy vezesse az ukrán kormányt, és frissítse annak működését. Várom az új kabinet cselekvési tervének mielőbbi bemutatását" - fejtette ki Zelenszkij. Ukrán hírforrások már korábban jelezték, hogy júliusban jelentős átalakításokra lehet számítani az ukrán kormányban - emelte ki az Ukrajinszka Pravda hírportál. A portál értesülései szerint a 39 éves Julija Szviridenko három olyan, hozzá közel álló tisztségviselőt is magával hozna a kormányba. (MTI nyomán)