Piros hajnal, fehér álom, zöld remény – a magyar trikolór színei egyedülálló történelmi és kulturális örökséget szimbolizálnak. E színek együttese nem csupán a nemzet identitását tükrözi, hanem a különböző álmok és törekvések összefonódását is. A Novo-R

Már hagyományos eseménnyé nőtte ki magát, hogy a Magyar Szemle megjelenését követően a szerkesztőség munkatársai bemutatót rendeznek Budapesten, az Eötvös utcában. Ezúttal, március 6-án Guitman Balázs és Gecse Géza csatlakozott Stamler Ábel főszerkesztőhöz, hogy együtt beszélgessenek a legfrissebb szám tartalmáról és a benne rejlő gondolatokról.

A főszerkesztő az idei év februárjában emlékezett meg Jókai Mór születésének 200. évfordulójáról, különös figyelmet szentelve A jövő század regénye című munkájának. Ebben az utópisztikus műben a Nihil állama, amely a cári Oroszország örököse, a Magyarország-központú Habsburg Monarchiát támadja 1952 és 2000 között. Éppen ezért a regény 1945-től 1981-ig Magyarországon betiltották, mivel Jókai által megálmodott Nihil állam könnyen párhuzamba állítható volt a bolsevik Oroszország valóságával. Jókai is osztotta a Habsburgokkal kapcsolatos negatív véleményeket, ami miatt Guitman Barnabás friss nézőpontja különösen figyelemre méltó. Március idusához közeledve ugyanis a piros-fehér-zöld trikolórt 1848-tól, Petőfi Sándor és társai nemzedékétől származtatjuk.

Guitman Barnabás A magyar trikolór első megjelenése zászlókon című tanulmányában részletesen beszámol arról, amit ez alkalommal is elmondott, nevezetesen, hogy

egészen a Rákóczi-szabadságharcig az Árpád-ház piros-fehér színei dominálták az országgyűléseket és a vármegyei ünnepségeket. Furcsa módon a Habsburg uralkodók voltak azok, akik a piros-fehér-zöld színeket zászlókon és városok, így Pozsony díszítésére, mintegy kidekorálására használták.

A trikolór első képviselője az 1580-as évek udvari huszárviadalain bukkant fel, ami új fejezetet nyitott a magyar szimbolikában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója kiemelte II. Mátyás királyt, aki 1608 és 1619 között uralkodott, valamint III. Ferdinándot, aki 1637 és 1657 között vezette az országot, és számos más uralkodót is említett. A piros-fehér-zöld színek, amelyeket ekkoriban még csak az udvari ünnepségeken használtak, a Rákóczi-szabadságharc után, főként a reformkorban terjedtek el széles körben. E színek kezdetben nem hordoztak etnikai jelentést; inkább a Szent István-i Magyarországra, vagyis Hungáriára utaltak, amelyet a szlovákok Uhorsko-nak neveztek, tehát a területhez és a birodalmi identitáshoz kapcsolódtak. A piros-fehér-zöld kombináció elterjedése érthető, hiszen ez a magyar címer színeinek kiterjesztéseként jelent meg. Érdekes, hogy a szlovák címer színsémája éppen ennek az ellentéte: a szláv piros-fehér-kék színek dominálnak benne, és ez a magyar címer mintájára készült. A szláv nemzetek zászlajaiban fellelhető piros-fehér-kék kombinációt Nagy Péter a hollandoktól vette át. Így tehát a magyar nemzeti színek elterjedését valójában Habsburg uralkodóinknak köszönhetjük, akik néha nem éppen kifogástalan latinsággal, de sajátos "királytükreik"-ben mutatták meg, hogy sokuk nem volt a romantikus kurucos hagyomány által elénk festett gyengeelméjű figura. E gondolatokat Guitman Barnabás osztotta meg, hozzájárulva a történelem újraértelmezéséhez.

A "Piros hajnal-fehér álom-zöld remény, koldus magyar temetőből jöttem én!" - kezdetű, a trianoni katasztrófa után keletkezett dal mutatja, hogy a színek milyen jelentésbővülést képesek ölteni.

Stamler Ábel ezt követően Gecse Gézát kérdezte, hogy mit gondol a történész a Trump-Zelenszkij találkozó árnyékában az orosz-ukrán konfliktus lehetséges rendezéséről?

A történész elmondta, hogy arról, hogy az amerikaiak pontosan miről tárgyaltak az oroszokkal és az ukránokkal - csak az érintett felek tudnak pontos információval szolgálni. Amiről a Magyar Szemlében megjelent tanulmánya szól, amelynek témája, hogy mi az oroszok Novo-Rosszija terve és mi valósult meg belőle 2024 nyaráig, az ukrán, az emigráns orosz, különböző nyugati, valamint a különböző közösségi médiában megjelenő videók és irodalom alapján állapítható meg. A tanulmány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja megbízásának köszönhetően született meg és ezért tudhatjuk, hogy a Krím mellett a Donbasz, tehát Luhanszk és Donyeck az ukrán állam számára akkor is elveszett, amennyiben ott pótlólagos, nemzetközi rendfenntartók által felügyelt ismételt népszavazásokat tartanának. A többi területen azért kérdés, hogy mire lehetne számítani pontosan, mivel az említett területeken összességében 7 millió etnikai orosz él, körülbelül 6 millió, az orosz-ukrán keveréknyelvet, a szurzsikot beszélő ukrán. Ráadásul vannak oroszul beszélő ukránok is, akik tudatukat tekintve ukránok ugyan, de a hétköznapi életben az oroszt használják. A Krímben élő ukránok például valamennyien ilyenek, miközben az identitásuk ukrán.

A Donbasz helyzetét tekintve megfigyelhető, hogy a térségben az orosz nyelv dominál, és 2014-től 2022-ig a lakosság többsége fokozatosan orosz párti irányba mozdult el. A 2014-es felmérések alapján a helyi lakosság egyharmada Kijev, egyharmada pedig Moszkva támogatását élvezte, míg a fennmaradó harmad nem tudott egyértelmű állásfoglalást tenni. Ebből adódóan a moszkvai kormányzat, Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml egyik kulcsfigurája által befolyásolva, a konfliktus elhúzását választotta taktikaként. Ezt a megközelítést jól szemlélteti Oroszország Grúziával, illetve a Dnyeszter-menti Köztársasággal kapcsolatos politikája. 2021-re a Donbasz orosz párti orientációja megerősödött. Olekszij Aresztovics, Zelenszkij egykori főtanácsadója és az ukrán katonai felderítés vezetője, úgy véli, hogy a Donbasz katonai visszafoglalása szinte lehetetlen, mivel az ukrán erőknek a terület sajátosságai miatt legalább tizenkétszeres túlerővel kellene rendelkezniük.

Ha az orosz fél magabiztos a helyzetét illetően, akár a nemzetközi felügyelet alatt zajló pótnépszavazásokba is beleegyezhet. Ugyanakkor, egy esetleges fegyverszünet után a békés rendezésre legoptimálisabb esetben is minimum hat hónapot kell várni.

A jelenlegi helyzet tükrében a Novo-Rosszija koncepciójából hiányzik Odessza, Mikolaiv-Nyikolajev, sőt a Donbasz egyes részei, valamint Zaporozsje és Herszon kisebb területei is. Ha az orosz erők megszereznék Odessza környékét, az katasztrofális következményekkel járna az ukrán államiság számára, hiszen ezáltal az ukrán állam elveszítené tengeri kijáratát. Gecse véleménye szerint a ritkaföldfémekkel kapcsolatos üzlet inkább a propaganda része, mivel ezek az anyagok más forrásokból, például Oroszországból is beszerezhetők. Ezen kívül a kitermeléshez szükséges jelentős befektetések hosszú távú vállalkozást igényelnek.