A Szíriai Aszad-rezsim bukásának következményei nem csupán a helyi politikát érintik, hanem jelentős hatással vannak a régió geopolitikai dinamikájára is. A rezsim összeomlása utáni hatalmi űr számos regionális szereplőt vonz, akik saját érdekeik mentén p

2024. december 8-án egy katonai akció zárta le az Aszad dinasztia öt évtizedes uralmát Szíriában. Bassár el-Aszad elnök Oroszországba menekült, míg az ország irányítását a felkelők vezette Hayat Tahrir al-Sham (HTS) nevű ellenzéki csoport vette át. Ezzel a változással Oroszország, Irán és a Hezbollah regionális érdekei súlyos csapást kaptak, míg Törökország számára új lehetőségek nyíltak a befolyásának kiterjesztésére. Izrael számára viszont kérdésessé vált, hogy az új, szomszédos rendszer mit jelent a jövőre nézve.

Az Abu Mohamed al-Dzsolani vezetésével működő HTS, vagyis a Tahrir al-Sham, a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdetén alakult meg, szoros együttműködésben az Al-Kaida terrorszervezettel. Bár az ultrakonzervatív szunnita csoport 2017-ben hivatalosan is elhatárolódott az Al-Kaidától, az Egyesült Államok külügyminisztériuma 2018 óta terrorszervezetként kategorizálja. A polgárháború 13 éve alatt a HTS sikeresen megszerezte Idlib környékének irányítását, amely Szíria északnyugati részén található, és ott alakította ki központját. 2024. november végén innen indították el a gyors offenzívát, amelynek következtében Aleppo, majd két héten belül Damaszkusz is a kezükbe került.

A villámgyors offenzíva keretében, a HTS irányítása alatt más felkelő csoportok is aktívan részt vettek, míg a rezsim gyenge és korrupt hadserege alig tudott ellenállni. A hatalom gyors átvétele mögött nemcsak a demoralizált állami hadsereg állt, hanem a rezsim szövetségeseinek – Iránnak és a Hezbollahnak – a gyengülése, Oroszország figyelmének Ukrajnára való irányulása, valamint Erdogan deeszkalációs kísérleteinek kudarca is hozzájárult. Mindezek lehetővé tették, hogy a HTS tökéletesen időzítse akcióját.

A különböző hatalmak által irányított területek színek segítségével vannak megkülönböztetve: piros jelzi a szíriai kormány kontrollja alatt álló részeket; sárga a kurdok által birtokolt területeket mutatja; világoszöld a HTS (Tahrir al-Sham) eredeti területeit ábrázolja; sötétzöld a HTS által 2023. november 27-én, az offenzíva első napján elfoglalt zónákat jelöli; világos türkiz a Törökországgal szövetkező szír lázadó erőket tükrözi; sötét türkiz pedig más felkelő csoportokat jelöl; fekete az ISIL (ISIS) által ellenőrzött területeket mutatja; végül kék színnel az Izrael által elfoglalt Golán-fennsík látható. Forrás: Al Jazeera

Oroszország, Irán és a Hezbollah, amelyet Irán támogat, egyértelműen a hatalomátvétel vesztesének számítanak. Ezzel szemben Törökország számára a rezsimváltás számos új lehetőséget nyújthat.

A legnagyobb vesztes Oroszország, amely számára különösen fájdalmas következményekkel jár a helyzet. Az Aszad dinasztia Moszkva legrégebbi és legszorosabb arab szövetségese volt, és az orosz katonai jelenlét mellett két stratégiai fontosságú katonai bázissal is rendelkezik Szíriában. Ezek a bázisok kulcsszerepet játszanak Oroszország globális katonai stratégiájában: a tartuszi kikötő az ország egyetlen, a Földközi-tengerhez kapcsolódó haditengerészeti támaszpontja, míg a Hmeimim légibázis a moszkvai katonai és zsoldos műveletek egyik központi helyszíne Afrikában.

A Reuters hírei szerint megkezdődtek a tárgyalások az új vezetés és Moszkva között a katonai bázisok jövőjéről, és a szíriai orosz katonai jelenlét fokozatos kivonása is elindult. Műholdfelvételek és anonim források információi alapján két katonai bázisról már szállítanak el felszereléseket és járműveket, sőt, Aszad magas rangú katonatisztjeit is Moszkvába irányítják. Azonban a jövőbeli kapcsolatokról még nem lehet biztosan nyilatkozni, mivel az új vezetés álláspontja Moszkvával kapcsolatban nem ismert. Az Aszad-dinasztia és Oroszország kapcsolata régóta fennáll, hiszen Putyin 2015-ben is támogatta Aszadot, amikor a polgárháború a rezsim összeomlásával fenyegetett. Így az orosz szövetség szoros kapcsolatban áll a megdöntött rezsimmel.

Bár 2024-re Moszkva és Aszad viszonya egyre inkább feszültté vált, hiszen a volt elnök nem volt hajlandó eleget tenni Putyin idlibi deeszkalációs törekvéseinek, a decemberi támadások idején Oroszország mégis menedékjogot biztosított számára, lehetővé téve a menekülését. Ennek következtében Moszkva és az új szíriai vezetés közötti kapcsolat meglehetősen ingatag alapokra helyeződött. A Szíriai terület elvesztése nem csupán logisztikai szempontból jelentett komoly kihívást, hanem súlyosan megnehezítette és drágította az orosz erőfeszítéseket Afrikában, emellett elzárta Moszkvát a földközi-tengeri bázisától is.

Oroszország mellett Irán is jelentős veszteségeket szenvedhet a kialakult helyzet következtében, különösen az izraeli konfliktus fényében. Az Aszad-rezsim kulcsfontosságú tagja volt Irán "ellenállás-tengelyének", egy informális koalíciónak, amely a térség geopolitikai dinamikájának alapvető részét képezte. Szíria rendkívül fontos szerepet játszott Teherán számára, mivel szárazföldi kapcsolatot biztosított Libanon irányába, ahol a Hezbollah képviselte Irán érdekeit. Azonban ez a stratégiai struktúra meginogott a Hezbollah novemberi veresége után, és Aszad esetleges bukása tovább gyengítette Irán regionális befolyását. Ennek következtében nemcsak Irán és Izrael közötti erőviszonyok, hanem Törökország és más regionális szereplők közötti hatalmi dinamikák is átalakulásnak indultak.

Az ellenállás-tengely koalícióban résztvevő erők. Forrás: Financial Times

Irán 2012 óta aktívan támogatta az Aszad-rezsimet, mivel attól félt, hogy a 2011-ben kirobbant polgárháború destabilizálhatja Aszad hatalmát, ami komoly egzisztenciális veszélyt jelentett Teherán és az "ellenállás-tengely" számára. Az elmúlt 13 év során Irán körülbelül 30-50 milliárd dollárt fektetett be a rezsimbe, beleértve hírszerzési tevékenységeket, tanácsadói szolgáltatásokat, valamint katonai erők és kiképzés biztosítását.

Az utóbbi évben azonban, elsősorban izraeli műveletek következtében, Irán szíriai jelenléte egyre inkább terhessé vált. Izrael damaszkuszi támadásai több kulcsfontosságú iráni személy halálához vezettek, míg a libanoni offenzíva teljesen összeroppantotta a Hezbollahot. Teherán ezt követően Aszaddal is elégedetlenné vált, mivel a volt elnök korlátozni kezdte az iráni katonai jelenlétet és a síita vallási tevékenységeket az országban.

Bassár el-Aszad tehát végül sikeresen elidegenítette mindkét szövetségesét, akik ugyan katonai támogatást nyújtottak, amikor a HTS Damaszkusz irányába indult, de a rezsim hatalmának megőrzéséért nem feszítettek meg minden tőlük telhetőt.

Törökország már a szír polgárháború kirobbanása óta aktívan támogatta az ellenzéki csoportokat. Aszad, a szír elnök, a menekülése előtt az iráni vezetésnek is jelezte, hogy Ankara segítséget nyújt a HTS (Tahrir al-Sham) rezsimellenes tevékenységeihez. Azonban Törökország fő szövetségese Szíriában nem a HTS, hanem a Szíriai Nemzeti Hadsereg, amely teljes mértékben a török irányítás alá tartozik, és a török érdeket képviseli az északi területeken, különösen a kurd erők elleni fellépésben.

Putyinhoz hasonlóan Erdogannál is kihúzta a gyufát, hogy Aszad nem volt nyitott az idlibi helyzet deeszkalációjának megvalósítására. Ankara érdeke egy stabil Szíria, amely mind a menekült kérdést -- az elmúlt években 3,5 millió menekült lépte át a szíriai-török határt -- mind a kurd problémát kezelni tudja. A forradalmi erők erősödése Idlibben azonban az ellenkezőjét ígérte, így Erdogan végül stratégiát váltott, és a forradalmi erők kezdeti sikerei után egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, reméli, hogy a felkelők elérik Damaszkuszt.

A puccs előkészületeivel kapcsolatban megbízható források a Reuters hírügynökségnek beszámoltak arról, hogy Törökországot már fél évvel korábban tájékoztatták a hatalomátvételi szándékokról. Jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Ankara nyíltan támogatta volna az akciót, de a források alapján úgy tűnik, hallgatólagosan hozzájárult. Azonban a rezsimváltás nem biztosítja a hosszú távú stabilitást Szíriában, ezért Törökország helyzete sem tekinthető egyértelmű győzelemnek Aszad megbuktatásában.

Mindössze egy nappal Damaszkusz eleste után az új szíriai vezetés kinevezett egy ügyvezető miniszterelnököt, akinek feladata az ideiglenes kormány felállítása, majd összehívták az első közös kabinetülést az Aszad-korszak minisztereivel. Ezek ígéretes fejlemények az ország stabilitását és jövőjét, politikai átmenetét tekintve, de egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy nem fenyeget egy újabb polgárháború veszélye.