Román történész: A román államnak el kell ismernie felelősségét a románosítás folyamatáért és bocsánatot kell kérnie az érintett közösségektől.

A nagy "felszabadítás" idején végbement elképesztő erőszak, véres események, fosztogatások és pusztítások részleteit Perczel Olivér történész tavaly megjelent könyvében alaposan dokumentálta, gazdag adathalmazon és megdöbbentő történeteken keresztül.

A hőseposz nemcsak a magyar közönséget sokkolta, hanem a román értelmiségieket is megmozgatta. Tollat ragadott Horațiu C. Damian, a román filozófus és történész, aki már régóta bírálja a román sovinizmust és a történelmi mítoszok elferdítését. Hosszú írásában részletesen kifejtette, hogy a Bánság milyen mértékben "szabadult fel" a románok érkezésével, és megosztotta gondolatait a régió történelmi jelentőségéről.

Az 1918 előtti Bánság Délkelet-Európa Bajorországa volt: egy rendkívül jól szervezett tartomány, amely a környező, ismertebb régiók irigységét és büszkeségét egyaránt kiváltotta. A történész megjegyzi, hogy a terület a Habsburgok uralkodása alatt éledt újjá a török hódoltság pusztítását követően. A mocsarak lecsapolásával és a területrendezés révén a vidék virágzásnak indult. A térség lakossága főként svábokból állt, de emellett magyarok, szerbek, horvátok, románok (különböző vidékekről, például Mócvidékről, Olténiából és a hegyek túlsó oldaláról), valamint csehek, szlovákok, bolgárok, görögök, arománok, franciák, olaszok és sok más nemzetiség képviselői is megtalálhatók voltak. E sokszínűség volt az alapja annak, hogy itt alakult meg az első integrált ipari komplexum a mai Románia területén.

Majd a 19. századiakról, akik kapcsán hangsúlyozza, hogy németek és magyarok voltak, s "mind hozzáadtak valamit a város örökségéhez: például Josef Klapka (1819-1833) létrehozta a város első nyilvános könyvtárát; Johann Preyer (1844-1858) bevezette a petróleumgáz-világítást; Küttel Károly (1859-1861, 1867-1872) parkokat létesített, burkoltatta az utcákat, megszervezte az első városi tűzoltóságot; Török János (1876-1885) bevezette a villanyvilágítást".

A Temesvár aranykora, vagyis a város fénykora Telbisz Károly (1885-1914) bolgár származású katolikus polgármestersége alatt bontogatta szárnyait - olvashatjuk.

Mégis, beütött a változás, és megérkezett a megszállás.

Az új Nagy-Románia legnyugatibb régiója a bukaresti és regáti elit vágyainak középpontjába került, mintha csak egy vágyálom, amelyet a Kárpátokon túli területek iránti mohóságuk táplál.

Ahogy Damian megjegyzi, a román ősi királyságból "tömegesen érkeztek ide, világos céllal: hogy birtokba vegyék az aranytojást tojó tyúkot".

Mint írja, a nagy bánsági cégeket lezüllesztették, a resicai vasgyárat "maffiaszerű módszerekkel vettek át, beleértve a gyilkosságot is (ilyen módszerek a regátbéli üzletemberek részéről sokkal gyakoribbak voltak az újonnan csatolt területeken, mint hinnénk; egy alapos kutatás dermesztő maffiaportrét rajzolna ki az egész jelenségről és a két világháború közti időszakról)".

Igaz, a régi temesváriak ezután is igyekeztek építkezni és megőrizni a város régi fényét, "de a ragadozók - a Regátból jött üzletemberek és a bukaresti gátlástalan politikai tényezők - mindig is zsákmánynak tekintették Temesvárt, a Regátból idetelepített klientúra gyarmatának".

A szerző hangsúlyozza, hogy a két világháború közötti időszakban a román polgármesterek kinevezése gyakran csak néhány hónapig, legfeljebb egy évig tartott. Ebből adódóan felmerül a kérdés: "Milyen várostervezés és közigazgatási folytonosság építhető egy ilyen instabil háttérre?" Az instabilitás nem csupán véletlen, hanem sok esetben szándékosan táplált jelenség volt. De mi állhat ennek a közigazgatási zűrzavarnak a hátterében? Az elsődleges ok a korrupciós légkör, amelyet az újonnan létrejött központosított román rezsim teremtett meg.

Természetesen! Kérlek, mondj el egy kicsit többet arról, hogy milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, és milyen stílusban vagy témában gondolkodsz! Szívesen segítek!

Damian felfedi a titkot arról, miként lehetett egy sváb-magyar többségű város élén román polgármester, még az elméletileg demokratikus választások zűrzavara közepette is.

Amely egy különleges szó, hiszen olyan kapcsolatokat teremt, amelyek összekötik a gondolatokat. Legyen szó akár egy történetről, egy érvelésről vagy egy egyszerű mondatról, az "amely" lehetővé teszi, hogy mélyebb összefüggéseket fedezzünk fel. Segítségével a nyelv gazdagabbá és kifejezőbbé válik, hiszen egy új dimenziót nyit meg a kommunikációban. Használjuk bátran, hogy kifejezzük az összetett viszonyokat és érzéseket!

A megoldás: az úgynevezett ideiglenes bizottságok Természetesen! Kérlek, mondj el egy kicsit többet arról, hogy milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, és milyen stílusban vagy témában gondolkodsz! Szívesen segítek!

"Valahányszor a helyi választások nem kívánatos személyt juttattak hatalomra, vagyis nem románt, kitaláltak valamilyen ürügyet az eredmények megsemmisítésére. Az új választásokig egy úgynevezett ideiglenes bizottságot neveztek ki, élén egy bábpolgármesterrel. Az ideiglenesség sokszor egy évig vagy tovább is eltartott. Így magyarázható Temesvár két háború közötti polgármestereinek kaotikus képe. De ezt az "ideiglenes bizottság" módszert széles körben alkalmazták a Bánságban és egész Erdélyben is."

Kiemeli, hogy a második világháborút követően kezdődtek el a nagyszabású betelepítések.

A szerző innentől kezdve a sváb közösség üldözésének kérdésére összpontosít, hangsúlyozva, hogy a két világháború között a svábokat súlyos gazdasági nyomás alá helyezték, céljuk az volt, hogy teljesen elszegényedjenek. A háború után pedig az etnikai tisztogatás még nyilvánvalóbbá vált: deportálási kampányok indultak a Szovjetunióba, a Securitate folyamatosan üldözte őket, és a sváb fiatalok társadalmi felemelkedését tudatosan akadályozták. Falvaik mesterséges elsorvasztása, a beruházások visszatartása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a svábok élete Romániában elviselhetetlenné váljon. A román hatóságok célja egyértelműen az volt, hogy a sváb közösség megszüntetésére törekedjenek.

Végül a svábok etnikai tisztogatásának őrült víziója hirtelen valósággá vált a Ceaușescu-rezsim idején, amikor az emberkereskedelem eszközeivé váltak.

A Bánság Románia egyik legelnyomottabb területeként van számon tartva, míg Temesvár, a régió szíve, 1919 óta egy folyamatosan zajló kifosztás és korrupció áldozataként szenved. Az itt tapasztalható államilag szervezett bűnözés, elhanyagolás és közöny egy sor súlyos következménnyel jár, amelyek a helyi közösségek életét keserítik meg. Különösen aggasztó, hogy a kommunista titkosszolgálat aktívan részt vett a helyi cigány maffia csempészetének megszervezésében, így segítve őket a valutához jutásban.

A szerző óvatos optimizmussal üdvözli a német nemzetiségű temesvári polgármester, Dominic Fritz munkásságát, és optimistán zárja sorait.

"Talán eljutunk egyszer a bölcsesség és érettség szintjére, hogy ne romboljunk le mindent egy üres, retardált "patriotizmus" nevében, hogy ne gyalázzuk meg, amit mások jól csináltak, hanem segítsük és támogassuk azokat, akik építenek - és tartósan építenek. Nemzetiségtől, vallástól, fajtól, társadalmi kategóriától, nyelvtől vagy kultúrától függetlenül".