Semmi siránkozás, Pierre így rendbe hozná a sok amatőr balatoni éttermet!

Ha üzleti ebédre érkezett, tudnia kell, melyik fogásnál beszélhet az üzletről

Régen, amikor valaki egy balatoni vendéglőt nyitott, az szinte biztosan éjjel-nappal üzemelt. A tulajdonosok számolgatták a napokat, és gyorsan rájöttek, hogy a szezon csupán néhány hétig tart, talán összesen ötven napig sem. Mindenki az időjárást figyelte, és a megbízható meteorológiai előrejelzések aranyat értek, hiszen ezek alapján próbálták megbecsülni a várható forgalmat. Ebből kifolyólag a rendelkezésre álló idő rendkívül rövid volt ahhoz, hogy igazán sikeressé váljanak. Azonban ma, Pierre tapasztalatai szerint, mintha ez a helyzet megváltozott volna.

Mert minden perc számított, luxus lett volna bezárni, akár csak egy vendéget is elveszteni. Más világ volt, mások voltak a körülmények, kevesebb hely, nagyobb verseny, de az általános gyakorlat az volt, hogy

A napsütés vagy a borongós égbolt nem állhatott meg a jókedv útjában, amikor elérkezett az ebédidő. Volt, aki a strand homokján maradt, és élvezettel falatozta a friss lángost, ügyesen eltávolította a hal szálkáit, vagy éppen a tenyerén egyensúlyozta a palacsintát, miközben ügyelt, hogy a lekvár minden cseppje megmaradjon. Mások viszont útra keltek, és a legtermészetesebb módon indultak el, akár gyalogosan, biciklivel vagy autóval, hogy megtalálják a számukra ideális éttermet. Lehet, hogy a jól bevált helyüket célozták meg, de az is megesett, hogy csavartak egyet az útvonalon, felfedezve új ízeket és élményeket. Hiszen végre szabadságot élveztek, és az anyagi gondok a háttérbe szorultak, legalábbis arra a néhány napra, amíg a nyaralás tartott.

Na, mindegy is, nem igazán akartam elmerülni a nosztalgia tengerében, de ez az egész csak arra emlékeztetett, hogy újra belefutottam abba a helyzetbe, amikor a kiszemelt balatoni étterem, ahol szívesen elköltöttem volna a délidőm falatozását, sajnos nem úgy alakul. Kettőt is kinéztem, de a szombati napomra kiderült, hogy délben zárva vannak. Igen, jól hallottad, szombaton délben! Csak délután négykor vagy még később nyitnak újra.

Nem akarom megérteni, semmiképpen nem akarom, magyarázhatnak nekem bármit, fafejű vagyok... Nem érdekel, hogy így a személyzet, úgy a szombati vendégforgalom, hogy meleg van, hőség van, nem jönnek és a többi bullshit... S hogy mások a szokások, a hétvégiek nem érnek le szombat délig, a többiek otthon főznek, a strandokon esznek, nem állnak fel, nem akarnak kétszer fizetni, nem divat ebédelgetni, meg drága is... Ez mind nem érdekel, mert ezek csak részben igazi kifogások.

Alapvetően egy hely, amely bisztróként pozícionálja magát, az naphosszat a közért van, vegyük már komolyan magunkat, meg a szavakat, meg a jelentésüket, mert különben mindenki azt hablatyolhatja, amit akar, minden szó, vállalás elveszti a hitelét, csak üres duma marad.

Szóval két bisztró is zárva van szombat délben, nem mintha nem lenne elég nagy a választék, mehetek máshova is ebédelni, de én éppen oda akartam, majd ezek után már nem fogok akarni, nem mintha ezzel büntetném őket,

Tehát nem elég, hogy a hét első napjaiban, megint csak a gyér vendégforgalomra hivatkozva nagyon sok étterem ki sem nyit, most már a hétvégék is neccesek.

Valami jó ebben is van, hogy itt mérgelődöm, tágítom a horizontom, pezseg a vérem. Persze ez csak átmeneti élvezet, mert továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy délben egyek valamit, nem kutyafuttában, hanem kényelmesen fröccsözgetve, sőt annak sem vagyok ellensége, hogy pukkanjon egy pezsgő, adjuk meg a módját.

Esküszöm, már régóta azon morfondírozom, hogy ha lehetőségem lenne, Kovács Kristóf, a Déryné tulajdonosa lenne az ideális választásom, hogy végre rendet tegyen ebben a sok dilettánsból álló balatoni kavalkádban. Az ő vendéglátás iránti tudása képes lenne hegyeket megmozdítani, és a Déryné-féle mentalitás, a szorgalom és a precíz, szinte már őrületesen átgondolt szervezettség jót tenne ennek a balatoni káosznak. Emellett a tulajdonosi jelenlét és az őszinte szenvedélye is hiánypótló lenne, hiszen ez az, amire már régóta szüksége van ennek a régiónak.

Miközben a legbizarrabb gondolatok cikáznak a fejem körül, gyanítom, hogy mindez az éhség műve. Tucatnyi biciklis halad el mellettem, mindannyian egy irányba, szinte egybeolvadva a tájjal. Most éppen Csopakon, egy sűrűn benépesített lakóövezet szívében járunk. Az a kis utca, amely a strandhoz vezet, csábítóan vonz, de mi nem kanyarodunk arra, inkább követjük a biciklisták nyomdokait, kíváncsian faggatva a rejtélyt, hogy hová tartanak.

a Buborék nem csupán a kerékpárosok Mekkája, hanem egy igazi közösségi tér is, ahol a friss péksütemények illata keveredik a fémes biciklik zúgásával. Az épület letisztult vonalai és világos színei harmonikusan illeszkednek a környezet zöldjéhez, így szinte észrevétlenül olvad bele a tájba. A tágas terasz különleges atmoszférát teremt; a napfény átsüt a fákról, és a vendégek vidám beszélgetései töltik meg a levegőt. A Buborék varázsa a részletekben rejlik: a pékség kínálata friss, helyi alapanyagokból készült finomságokat vonultat fel, míg a kerékpárok színes palettája a legújabb modellekből áll, amelyek a legmodernebb technológiát képviselik. Itt nemcsak vásárolni lehet, hanem tapasztalatokat is cserélni, barátságokat kötni, vagy egyszerűen csak élvezni a pillanatot. Aki a kerékpározás szerelmese, annak nemcsak a biciklit, hanem a közösséget is meg kell tapasztalnia. Érdekes módon a Buborék nemcsak egy hely, hanem egy életérzés, amely a mozgás és a frissesség ünnepe.

Csillogó szemű, elegáns hölgy áll a pult mögött, szemei mint a ragyogó csillagok, mindent átható tekintetével pásztázza a színes terasz vendégeit. Minden apró részletre figyel, és mindenkihez van egy kedves szava; szívélyessége és profizmusa harmonikusan egyesül. Közben a háttérben a rendszer olajozottan működik: a kijelzők vidáman pittyegnek, ahogy az ínycsiklandó salátakompozíciók időben elkészülnek, friss zöldségekkel és ízletes öntetekkel teli. Az egész hely vibráló energia és öröm forrása.

A tér világos és hívogató, egy csepp midcentury varázsával átitatva. A bútorok diszkrétek, szinte észrevétlenek, ugyanakkor a kényelmes székekben azonnal otthon érezheted magad. A barátságos világítás lágyan öleli körbe a helyiséget, míg az élénk növények otthonos hangulatot varázsolnak. A kerékpárok mindenhol jelen vannak, még a falakon is, de nem akármilyenek: ezek igazi műalkotások, amelyek a bringaparadicsom szellemét idézik.

Kortyolom a pezsgőt, miközben a háttérben az órák pittyegése hallatszik. Lassan odasétálok a pulthoz, ahol az ínycsiklandó, füstölt lazaccal gazdagított, frissen zöldellő salátamix vár rám, mellette pedig egy impozáns eggs benedict, annyi hollandival, hogy akár kettőt is jól lakhatnék belőle. A másik tálban sült céklával, dióval és kecskesajttal készült különlegesség hívogat. Nem tudom elhinni, hogy ezt a minőséget egy speciality bringaboltban találom, hiszen eddig nem tapasztaltam, hogy ilyen ínycsiklandó fogásokra bukkannék itt. Ez igazán meglepő és üdítő!

Nem alibi kompozíciók, itt minden felvett tevékenységet komolyan vesznek, ha bringa, akkor világszínvonal, ha szállás akkor is, ha étel, az a pár fogás, de az kifogástalan. Telített ízű, gyümölcsös, fantáziadús vinegrettek, százszázalékos frissességű salátalevelek, változatos paradicsomok. Bomba minőségű hollandimártás, krémes-sárgán, vastagon borul a buggyantott tojásra.

A feketeberkenye-cékla ízesítésű saláta dresszing nem csak az egészséges konyha egyik manifesztációja, de nagyon finom is, a gyümölcsös-földes ízek a saláta levelek közt pergő áfonyákkal és uborka szálakkal izgalmasan vibráló elegyet alkotnak. A grillrácson pirított kenyér még forró, a füstölt lazac friss hűvössége némi hollandi cseppekkel - meg a pezsgő - nyugtatólag hatnak rám, és bár nem bringázok, tágra nyílt szemekkel vizslatom a bicikli felhozatalt. Addig, addig míg a végén még kedvem támadna bringa nyergébe pattanni.

De kezdek józanodni: rájövök, hogy ez már nem csupán egy egyszerű biciklizgetés, mint a régi szép időkben, hanem egy életforma, filozófiai megközelítés, sőt, egyfajta öltözködési kultúra is. Őszintén szólva, ez már nem igazán vonz engem. Számomra elegendő egy kellemes szombati ebéd, egy kis buborékos itallal, ami lassan, de biztosan hozza el a mámort.

Pierre, a gasztronómiai művész, aki a kulináris élvezetek világában otthonosan mozog. Minden fogása egy új kaland, amelyben a hagyományos ízek találkoznak a modern kreativitással. A konyhájában az alapanyagok nem csupán hozzávalók, hanem valódi inspirációk, amelyek életre keltik a tányérokon megjelenő műalkotásokat. Pierre nemcsak ételt készít, hanem élményeket teremt, ahol minden falat egy történetet mesél el.

A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.