Soltész Miklós nyilatkozata alapján Magyarország eddig több mint 98 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát, valamint az ukrán menekültek megsegítését.
Magyarország az orosz-ukrán háború ezer napja alatt 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a beregsurányi Segítségponton tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Soltész Miklós kiemelte, hogy a segítő tevékenységekben a karitatív szervezetek jelentős szerepet játszottak, hiszen összesen 5500 tonna élelmiszert, ruházatot és gyógyászati segédeszközt juttattak el Ukrajnába, a szállítmány értéke pedig körülbelül 13 milliárd forintot tesz ki.
Magyarországon példaértékű összefogás bontakozott ki, hiszen eddig 1 millió 437 ezer menekült érkezett a szomszédos országból. Az öt magyar-ukrán határ mentén létrehozott segítségponton összesen 673 ezer embert láttak vendégül - emelte ki az államtitkár.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy jelenleg a háború "legnagyobb sötétségében" járunk. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy bár az Egyesült Államokban egy békepárti jelölt diadalmaskodott a választásokon, a következő két hónap során a leköszönő Biden-adminisztráció és szövetségesei a "további zűrzavar és rombolás" előidézésére készülnek.
Ezért Magyarország folytatja a Kárpátaljáról érkező menekültek támogatását, függetlenül attól, hogy ukránok, magyarok, vagy más nemzetiségűek - hangsúlyozta Soltész Miklós.