Az okostelefonok hatása a Z generáció életére aggasztó mértékben szorongást és egészségtelenséget hozott magával, de érdemes megjegyezni, hogy a felelősség nem csupán a fiatalokra hárul.

Elképzelhető, hogy sosem kerülsz elvonóra, nem lesz szükséged AA-csoportokra, és talán nem is a telefonod miatt találkozol a végzeteddel, de a telefonfüggőségért így is jelentős árat kell megfizetned.

Kedd délután van, éppen beadandót írok. Közben rendre rezeg a telefonom a laptopom mellett lefordítva, ám megegyeztem magammal, hogy szigorúan akkor nézhetek rá, ha befejeztem egy oldalt. Nehezen megy, de csak kibírom. Az utolsó karakterek leütése után kíváncsian vetem rá magam a mobilomra, hogy aztán jó fél órát alámerüljek a tenyérnyi képernyőnek. Este egy új könyvet olvasgatok. Nem köt le azonnal, a figyelmem észrevétlenül elvándorol. Eszembe jut, hogy hétvégén a barátnőmmel találkozok, becsukom a könyvet, és gyorsan megírom neki, hogy szerintem hova kellene beülnünk. Ha már ott vagyok, akkor görgetem egy kicsit a TikTok-ot is. Hétfő reggel 9-kor kissé félve pillantok a telefonomra, és jól tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Z generációsként az első olyan korosztályba tartozok a világtörténelemben, amelynek a legérzékenyebb tinédzseréveiben már léteztek okostelefonok és nagy erőkkel népszerűsödött a közösségi média. Voltaképpen az én évjáratom (a '98-as) még viszonylag jól megúszta a fiatalabbakhoz képest, a TikTok ugyanis felénk csak 2020 környékén lett igazán népszerű, a mesterséges intelligencia egy távoli galaxis vívmányának tűnt, és a gimiben még mobilnetünk sem volt annyi, hogy állandóan a telónkon lógjunk - legalábbis nekem biztosan nem.

Jonathan Haidt, az amerikai szociálpszichológus, legújabb könyvében, melynek címe „The Anxious Generation” vagyis „A szorongó generáció” (ez a cím egy születésnapi ajándékom keretein belül érkezett, hogy aztán alaposan elgondolkodtasson), egy rendkívül aktuális és sürgető problémát boncolgat. A kötet 2024-ben debütált az angolszász piacon, és egyelőre nem található magyar fordítás, de nyelvtől függetlenül érdemes kézbe venni, hiszen megalapozott tényekkel, átgondolt struktúrával és lenyűgöző stílusban világít rá arra, hogy bizony komoly gondokkal nézünk szembe. Mindannyian érezzük, hogy valami nincs rendben, amikor napi szinten több inger ér minket online, mint amennyi a múlt század embere számára egy teljes élet alatt jutott. A telefonfüggőség olyan új jelenség, amely már annyira elterjedtté vált, hogy szinte természetessé vált a jelenléte, és a következményei is alig észlelhetők – nem úgy, mint az alkohol vagy a drogok esetében. Ennek ellenére fontos lenne, hogy ne hunyjunk szemet a problémák felett, hiszen a figyelmeztető jelek egyre egyértelműbbek.

Haidt könyvének egyik lényeges megállapítása, hogy a telefonfüggőség következményei sokkal súlyosabbak, mint ahogyan azt sokan gondolják. Bár a mű főként az angolszász országok kutatásaira épít, Európában is hasonló tendenciák figyelhetők meg, hiszen a digitalizáció hatásai itt is érvényesülnek. A szerző részletesen bemutatja, hogy 2015 óta folyamatosan romlik a fiatalok mentális egészsége, drámai mértékben növekszik az öngyilkosságok száma, és egyre több fiatal tapasztal betegségeket, valamint érzéseket, mint a magány, a kietlenség és az élet értelmetlensége. Az életkedv és az önértékelés szoros összefüggésben áll a különböző digitális eszközökön eltöltött idő mennyiségével: a lányok esetében ez leginkább a közösségi médiával, míg a fiúknál a videójátékokkal és a pornográfiával függ össze.

Haidt nem az okoskütyüket teszi meg egy egész generáció szorongásának egyedüli felelősévé. Felismerte ugyanis, hogy a digitalizációval nagyjából egyidejűleg történt jelentős paradigmaváltás a szülők szokásaiban is. Mivel a kutatását főleg az angolszász világban végezte, így nehéz megítélni, hogy ez éppen mennyire jellemző Magyarországra, ám lévén, hogy a fejlett világ trendjei gyakran megegyeznek, jó alapként szolgálhat, ha másra nem, legalább elgondolkozni. Na, szóval Haidt nyakon csípte azt a nagyjából kilencvenes évekre tehető trendet, miszerint az akkori friss szülők elkezdtek hardcore módon aggódni a gyerekükért. A nálunk is ismert "helikopter-szülősködés", vagyis a gyerek minden léptének figyelése egyre gyakoribb lett, sőt, kezdett elvárttá válni.

A helyzet tehát kétségtelenül összetett: a Z-generáció szülei egyre inkább bizalmatlanok a környezetükkel szemben, és aggódnak amiatt, hogy gyermekeik a zűrzavaros (való) világ áldozataivá válhatnak. Ennek következtében drasztikusan korlátozzák őket, ami infantilizált, szorongó, s talán kissé életképtelen fiatalok kialakulásához vezet. Ugyanakkor könnyedén a kezükbe nyomják a mobiltelefonokat, PlayStation-öket, laptopokat és tableteket, hogy lekössék őket, anélkül, hogy figyelembe vennék a digitális világ rejtett veszélyeit. Pedig ezek bőven jelen vannak.

Nem kell ugyanis szigorúan vett felnőtt tartalom ahhoz, hogy egy tinédzser olyanokat lásson a neten, ami módszeresen megronthatja az önmagáról és a világról alkotott képét. A közösségi média (13 éves kortól egyébként teljesen legálisan használható) platformjain eltöltött órák csakúgy képesek elidegeníteni a valóságtól a tiniket, megrontani a kapcsolatukat másokkal és saját magukkal, vagy olyannyira függővé válni, hogy már semmi más nem számít. Az internet zaja szinte csírájában fojtja el, hogy a tinédzserek egészséges önképet, identitást és kapcsolatokat tudjanak kialakítani.

Haidt érvelése szerint a fiatal fiúk és lányok digitális szokásai markánsan eltérnek egymástól. Míg a lányok a közösségi média világában keresik a megerősítést és a kapcsolódás illúzióját, a fiúk inkább a videójátékok és a pornográf tartalmak világába merülnek el, vagy éppen szélsőséges nézetek és összeesküvés-elméletek csapdájába esnek. Ez a jelenség a politikai szélsőségek felé tereli őket, míg a pornó egy olyan torz képet fest a valóságról, ami még inkább eltávolítja a két nemet egymástól. Ennek következményeként egyre mélyül a szakadék a fiatal nők és férfiak között, ami az intimitásra való képességet, az egészséges önképet és a személyes kapcsolatok kialakítását is veszélyezteti. A tízórás képernyőidő mellett ezek az alapvető szükségletek vészesen megfogyatkoznak, ami gátat szab a valódi, tartalmas élet megteremtésének.

Haidt kutatása új, izgalmas dimenziót kapott, amikor a technológiai óriások, mint például a Meta, tevékenységét kezdte el vizsgálni. Ezek a cégek nem csupán manipulálják a fiatalok még éretlen frontális lebenyét, hanem tudatosan építenek is erre a dinamikára. Haidt birtokába jutottak olyan belső stratégiák, amelyek kifejezetten a fiatalok függőségének kialakítására irányulnak. Különösen aggasztó, hogy ez a gyerekek körében történik. Haidt korábban a közösségi média egyik legismertebb alakjával, Mark Zuckerberggel is találkozott, akit arra kérdezett, hogy miért ennyire könnyű kijátszani a platformok korhatáros regisztrációs rendszerét. Amikor Haidt felhívta a figyelmét arra, hogy a 13 éves korhatár betartása gyakorlatilag ellenőrizetlen, Zuckerberg azt válaszolta, hogy "dolgoznak az ügyön". Ám sokak számára egyértelmű, hogy ez csupán üres ígéret - hiszen a fiatalok folyamatos jelenléte a platformokon alapvető érdekük, és a tinédzserek aktív használata kulcsfontosságú a cégek növekedése szempontjából.

Haidt javaslatai különösen a szülők és idősebb testvérek számára lehetnek értékesek. A szociálpszichológus határozottan kiáll a szigorú szabályok mellett, amelyek az internethasználatra vonatkoznak, és arra ösztönzi a szülőket, hogy adjanak gyermekeiknek nagyobb szabadságot és felelősséget a való életben. Fontos, hogy ne kövessék minden lépésüket, hanem bízzanak bennük és adjanak nekik fontos feladatokat, mivel így felkészítik őket a valós kihívásokra. A beavatkozás hiánya pedig segít nekik megtanulni, hogyan kezeljék a váratlan helyzeteket, konfliktusokat és hogyan építsenek kapcsolatokat. Haidt hangsúlyozza, hogy a változáshoz közös cselekvés szükséges, ahol a szülők egymás támogatói, nem pedig riválisai. Ez különösen fontos, hogy elkerüljük a pánikot, amikor például egy boltban találkozunk egy "magára hagyott" 12 éves gyermekkel, és ne azonnal a rendőrséghez forduljunk, hogy elkerüljük a gyámhivatal beavatkozását. Az angolszász kultúrában sajnos számos hasonló eset fordul elő, ami rávilágít arra, mennyire fontos a közösségi összefogás és a bizalom a gyerekek önállóságának támogatásában.

A változás szükségessége arra készteti a technológiai vállalatokat, a kormányokat és a társadalmat, hogy felülvizsgálják eddigi szokásaikat. Ez a folyamat nem mindig hoz azonnali, kézzelfogható nyereséget; sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy a következő generációk gyermekeinek mentális és érzelmi jólétét megóvjuk a jövőbeli kihívásoktól. Jonathan Haidt írása, még a Z generáció tagjaként is, rendkívül tanulságos olvasmány, hiszen világosan rávilágít arra, milyen következményekkel jár, ha nem kezdünk el tudatosan szembenézni a digitális függőségeinkkel. Ezen kívül számos lehetséges megoldást is felvet arra vonatkozóan, hogy miért érezzük magunkat olykor mélyen boldogtalannak.