Őszre várhatóan 9,5 millióra csökkenhet Magyarország lakossága.


A születések száma továbbra is stagnál, de szerencsére elkerültük az újabb mélypontot. A házasságkötések terén is csökkent a szám, kevesebben mondják ki a boldogító igent.

A születések száma továbbra is csökkenést mutat, hiszen 2023 júniusában 156 gyermekkel (2,6%-kal) kevesebb született, összesen 5921, mint a tavalyi év azonos hónapjában - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A helyzet kedvezőbb oldalát nézve, ez a szám nem alulmúlta az idei áprilisi mélypontot, de a statisztikák tükrében aggasztó, hogy az első félévben a természetes fogyás 29 647 főt tett ki. Ennek következtében az év elején 9 539 502 fős magyar népesség 9 509 855-re csökkent. Júniusban a természetes fogyás 3227 fő volt, ami azt jelzi, hogy jó eséllyel közel állunk ahhoz, hogy a magyar lakosság száma három hónapon belül 9,5 millió alá csökkenjen.

Az idei január-júniusi időszakban 34 969 gyermek jött világra, ami 7,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül januárban 4,2, február-márciusban 8,6, április-májusban 12, júniusban 2,6 százalékkal volt kevesebb az élve születések száma, mint 2024 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám - amely azt mutatja, hogy egy nő élete során átlagosan hány gyereket szül - egy nőre becsült értéke is csökkent, most 1,27, egy évvel korábban 1,36 volt. Pár éve ez a mutató még 1,6 környékén járt.

Júniusban a halálozások száma jelentős csökkenést mutatott: összesen 9148 ember távozott az élők sorából, ami 237 fővel, azaz 2,5 százalékkal kevesebb az előző év azonos hónapjához képest. Ennek következtében a természetes fogyás értéke 2024 júniusában regisztrált 3308 fővel szemben most 3227 főre csökkent.

Az idei első hat hónapban 64 616-an haltak meg, ami 1807-tel több, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás 29 647 fő volt, 19 százalékkal magasabb az előző évi 24 851 fős értéknél.

Csökkent a házasságkötések száma is: a 4542 júniusi frigy 400-zal (8,1 százalékkal), kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel folytatódott az idei zömében csökkenő trend: januárban 4,4, februárban 14, március-áprilisban 3,9, százalékos volt a csökkenés, egyedül májusban nőtt - 2,5 százalékkal - ez az érték az előző év hasonló időszakához képest.

Related posts