A rosé borról sok félreértés és tévhit kering. Nézzük meg, mik azok, amik valójában igazak, és mik azok, amik csupán mítoszok! 1. **Mítosz: A rosé csak fehér és vörös bor keverékéből készül.** - **Valóság:** A rosé borok többsége egyetlen szőlőfajtábó

A roséborok népszerűsége az utóbbi években világszerte töretlen, azonban sok tévhit övezi őket. Sokan hajlamosak azt feltételezni, hogy a rosé mindig édes, egyszerű ízű, és csupán a nyári hónapok frissítőjeként funkcionál - de a valóság ennél sokkal színesebb és gazdagabb.

A modern borászatok kifinomult technológiákkal, tudatos szőlőfajtaválasztással és változatos érlelési módszerekkel készítik a legkülönfélébb rosékat. Érdemes tehát elfelejteni a régi beidegződéseket, és közelebbről megismerni ezt a sokarcú bortípust.

Az egyik legelterjedtebb tévhit az, hogy a rosét pusztán vörös és fehér borok keverékeként állítják elő. A valóság azonban az, hogy a legtöbb rosé bort kizárólag vörös szőlőből készítik, és a színét, valamint aromáit rövid héjon áztatással nyerik el. Ezt a folyamatot "bleeding" vagy saignée technikának hívják. Érdekesség, hogy az Európai Unióban szigorúan tiltanak bármiféle ilyen keverést, kivéve a champagne-hoz hasonló speciális kivételeket.

Sokan úgy gondolják, hogy a világosabb rosé automatikusan előkelőbb vagy frissebb. Ez félrevezető: a színt befolyásolja a szőlőfajta, a szüreti időpont és a borkészítés módszere. A mélyebb tónusú rosék gyakran intenzívebbek és komplexebb stílust képviselnek, akár tölgyfahordós érleléssel is készülhetnek. A Provence-i stílus mellett más borvidékek mélyebb fajtái is gazdag ízvilágot kínálnak.

A rosé borokat sokan a nyári frissítő italok között tartják számon, de ez nem jelenti azt, hogy a többi évszakban ne lenne meg a maguk helye. A testesebb és gazdagabb fajták, mint például a Tavel vagy a Rhône, remekül párosíthatók olyan ínycsiklandó ételekkel, mint a vadételek vagy a rizottók, különösen hűvösebb időszakokban. A sötétebb árnyalatú rosék, amelyek karakterükben a vörösborokhoz hasonlítanak, igazán figyelemre méltó kísérőkké válhatnak.

Sokan úgy gondolják, a rosé csak magában jó. Pedig friss, üde rosé remekül kíséri a kagyló- és rákételeket, míg egy gazdagabb, testesebb rosé kiválóan passzol bárányhoz vagy paradicsomos tésztákhoz. A rosé sokoldalúsága miatt a konyhában is megállja a helyét.

Elterjedt szokás, hogy a rosét jéggel kínálják. Bár a borászok inkább a megfelelő hűtést javasolják, néhány jégkocka a nyári forróságban frissítő kiegészítő lehet. Fontos azonban, hogy ne híguljon fel túlságosan az ital.

A rosé borok ifjúsága frissességgel és gyümölcsös ízjegyekkel tölti meg a poharunkat, ám az érlelés során egy egészen új dimenziót nyerhetnek. A hosszabb érlelési időszak alatt a rosé mélyebb, fás tónusokkal gazdagodik, amelyek komplexitást adnak az ízélménynek. Néhány pincészet bátorsággal és szakértelemmel évekig érleli ezt a nedűt, lehetővé téve, hogy a rosé a komolyabb vörösborokkal is bátran versenyezzen. Ne habozz felfedezni ezeket a különleges és izgalmas tételket, hiszen mindegyik egy új kalandot kínál a borkedvelők számára.

A rosé ital rendkívül érzékeny a fény hatásaira. A közvetlen napsütés hatására kellemetlen, káposztás mellékízt eredményező "light strike" jelenség léphet fel. A sötétebb üvegpalackok használata segít megőrizni az ital frissességét és kiváló minőségét, védve azt a káros fényhatásoktól.