Till Tamás ügyével kapcsolatban az Országgyűlés hozott egy fontos döntést: a gyilkosság bűntette soha nem évül el.


Az Országgyűlés zöld utat adott a Till Tamás-gyilkossággal kapcsolatosan benyújtott javaslatnak, amely a Büntető törvénykönyv módosítását célozza.

A módosítást végül 190 képviselő támogatta, és érdekesség, hogy senki sem voksolt ellene, ráadásul tartózkodás sem volt. Ugyanakkor heten nem vettek részt a szavazáson - számolt be róla az Index.

A kormánypárti kezdeményezés nyomán született javaslatot Till Tamás meggyilkolása és a lehetséges elkövető felelősségre vonása körüli, évek óta húzódó elévülési jogvita váltotta ki.

A módosítás indoklásában úgy fogalmaztak, a törvényjavaslat célja, hogy a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jelenleg hatályos normaszövegével összefüggésben esetlegesen felmerülő jogértelmezési bizonytalanságot megszüntesse, és egyértelművé tegye azt a következetes jogalkotói akaratot, amely szerint az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények - függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el - soha nem évülnek el.

Related posts