Az Alpine jelenleg az utolsó helyen szerepel, de Gasly nem aggódik a helyzet miatt | M4 Sport


Noha továbbra sem jött össze a pontszerzés az Alpine-nak, a csapat versenyzője, Pierre Gasly továbbra is úgy érzi, teljesítményük jobb, mint az eredmények mutatják.

Azt követően, hogy a 2024-es szezon végén látványos előrelépést tettek, az Alpine az idei évre a középmezőny elején vette célba: Pierre Gasly többször elmondta, az idény végén az ötödik pozícióban szeretnének végezni.

Ehhez képest a kezdés a tavalyi év első felét idézte, a franciák ugyanis eddig egyetlenegy pontot sem gyűjtöttek (2024-ben is Miamiig kellett várniuk arra, hogy feliratkozzanak a tabellára). Gasly ennek ellenére nem érzi, hogy helyzetük olyan nehéz lenne, mint tizenkét hónappal korábban, amikor komoly lemaradásban voltak a közvetlen riválisokkal szemben is.

A Japán Nagydíjat követően kifejtette, hogy jelenleg "nincsenek messze" az ellenfeleiktől, és úgy véli, hogy már nem kell sokáig várniuk az első pontjaik megszerzésére. Érdekesség, hogy eddig három versenyhétvége alatt csak nekik nem sikerült a top 10-ben végezniük.

"Van elemeznivalónk..." - emelte ki az egyszeres futamgyőztes. "Úgy érzem, eddig mindent megtettünk, amit csak meg tudtunk tenni, legalábbis a volán mögül. A kerékcsere alatt volt egy kisebb problémánk, amit még ki kell elemezni. Még nem tudom, mi lehetett a gond. Egészen biztos, hogy vetni fogunk rá egy pillantást" - tette hozzá.

"Összességében elmondható, hogy egy kis plusz sebesség hiányzott ahhoz, hogy a legjobb tíz közé kerüljünk, de nem vagyunk messze a célunktól. Általánosságban véve viszont úgy látjuk, hogy az autónk teljesítményéből még hiányzik egy cseppnyi tempó" - magyarázta.

"Jó, hogy újra versenyezhetünk és jó lesz újra autóba ülni az első három hétvége után egy olyan pályán, amit jól ismerünk" - utalt Bahreinre, ahol az előszezonban már eltöltöttek három napot a csapatok, így a 2025-ös autókkal is gyűjthettek már tapasztalatot a helyszínről. "Az elő pontokat már most, a következő hétvégén próbáljuk megszerezni."

Related posts